Csináltam egy borítótervet a történetemhez =) remélem tetszik! Kérlek mondjátok el a véleményeteket a kommentárokba :)
előre is köszönöm
puszi
Bree
(LLLLLLLLLLLLLLL)
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
2010. július 31., szombat
Borítóterv
Sziasztok!
Csináltam egy borítótervet a történetemhez =) remélem tetszik! Kérlek mondjátok el a véleményeteket a kommentárokba :)
előre is köszönöm
puszi
Bree
(LLLLLLLLLLLLLLL)
Csináltam egy borítótervet a történetemhez =) remélem tetszik! Kérlek mondjátok el a véleményeteket a kommentárokba :)
előre is köszönöm
puszi
Bree
(LLLLLLLLLLLLLLL)
2010. július 30., péntek
Ajándék Klaunak
Na hali :D
úgy gondoltam megajándékozom az első rendszeres olvasómat és szorgalmas kommentelőmet Klaut ^^
Ezt a képet neki csináltam!
Na pussz<3
úgy gondoltam megajándékozom az első rendszeres olvasómat és szorgalmas kommentelőmet Klaut ^^
Ezt a képet neki csináltam!
Na pussz<3
4. fejezet Mészárlás
Ezt a fejezetet ismét Klaunak ajánlom de csak azért mert a végén meglepő dolgok derülnek ki imádottjáról ^^
-Menjünk.-suttogta Sara.Alkonyodott mikor elhagytuk az újszülöttekkel teli épületet.Nem igazán álltunk szóba velük.Csak verekedni és vadászni voltak képesek. Mi általában a napot a kis szobába behúzódva töltöttük.
-Szomjas vagyok-nyöszörögtem.
-Én is..-krákogta Sara.
10 óra körül járt az idő mikor megláttunk egy félreeső helyen álló gyorséttermet.Egymásra vigyorogtunk,majd berontottunk a Mc Donalds-ba. Egyenesen a pulthoz sétáltunk és megálltunk előtte,mintha rendelni szeretnénk.
-Mit adhatok?-kérdezte egy 17 éves forma mosolygós barna hajú srác.Megesett rajta a szívem.De nem bírtam ellenálni a testében száguldó isteni nektárnak.
-Magadat.-vigyorodtam el kajánul és megragadtam a vállát.Átrántottam a pulton és számat forró nyakához szorítottam.
-Ne-könyörgött a fiú. Hirtelen jött gondolatnak hála meggondoltam magam. Ajkamat az övére tapasztottam. A halál csókja..-vihogtam. A fiú rémülten nézett rám,de visszacsókolt.Ezt valami gagyi filmbe láttam de nagyon ott volt.-vigyorogtam. Számat újra nyakára tapasztottam és fölszakítottam a bőrt. Mgváltásként érkezett a forró enyhet adó vér. De mintha lett volna valami furcsa aromája.. Dohány? Talán cigizett..
Mikor végeztem vele felnéztem. Sara is véres szájjal suttogta amit én.Csak ez jutott eszembe. MÉG!MÉG!MÉG! Miután lemészároltuk az alkalmazottakat elszabadult a pokol. Órákba telt mire az összes sikongató vendéggel végeztünk.Szomjunk végre elősször csillapulni látszott.
*
Mészárlás a gyorsétteremben
Április 25.-én éjjel találtak rá a holttestekkel teli gyorsétteremre.Gyanítjuk ismét a seattle-i bűnbanda csapott le,de még soha nem öltek meg ennyi embert egyszerre.Amikor a rendőrök átkutatták az épületet találtak egy reszkető idős nőt a mosdóban. Állítása szerint ő volt a gyorsétterem takarítója.
A következőket nyilatkozta:-Két 15-16 év körüli lány jött be az étterembe ,mintha rendelni szerettek volna. Ám aztán megölték az összes alkalmazottat és a vendégeket.Hihetetlen volt.Roppant gyorsak és rendkívül erősek voltak.Áldozataiknak nyakuknál fogva szívták ki a vérét.-ez után az interjú után a nőt a St. Levens Elmegyógyintézetbe szállították.Különben érdekes módon a holttestek nyakán valóban találtak fognyomokat.Ki vagy mi lehet ez? Ki vagy mi tartja rettegésben Seattle lakosait?
Riley őrjöngött.Inkább nem részletezném miket mondott nekünk.
-Most meg fogsz minket ölni?-kérdezte remegő hangon Sara.
-Ohohó annál sokkal rosszabbat találtam ki nektek.-vihogott Riley kegyetlenül.
Megragadott minket és bevonszolt minket egy apró páncél szobába.Riley belökdösött minket és ránk vágta a számzáras ajtót.
-Viszlát a harcnál.-morogta,majd elment. Sarával bizonytalanul egymásra pillantottunk.Napokig bennt ültünk a sötétben,mire Riley benyitott.Két másfél literes üdítős üveget szorongatott.Benne híg világospiros folyadék.
-Mi ez?-kérdeztem rekedten.
-Vér.-vigyorgott Riley ördögien és felénk hajította az üvegeket.Mindketten elkaptuk és gyorsan letekertük a kupakokat. Mohón inni kezdtük a folyadékot.Mikor megéreztem az ízét a számban majdnem kiköptem.Sara is fintorogva nyelte a híg löttyöt.
-Mi ez?-ismételtem kérdésemet.
-Vér.-vágta rá Riley gonoszan.
-Ez nem vér Riley!-kiabált Sara dühösen.
-Ó dehogynem..-mondta.Ajkán rideg mosoly játszott.Majd ránk vágta az ajtót.
Ez a vér olyan volt,mintha egy évig gyors kaján,édességeken és szénsavas,cukros üdítőkön éltél volna,majd hirtelen odalöktek volna neked egy tálca száraz kenyeret csapvízzel. Persze nagyjából csillapította a szomjad de közel sem annyira mint a normál vér és az íze pedig meg sem közelítette azt.
Azt hiszem úgy egy hónapig élhettünk ezen a véren a kis lyukban. És hogy mit csináltunk? Beszélgettünk.Éjjel.Nappal.A vámpírok ugyanis nem alszanak.Elmeséltük egymásnak az egész életünket,jobban megismertük egymást.Aztán egy nap minden megváltozott.
*
-Bree! A szemed!-kiáltotta Sara.Ijedten odakaptam.
-Mivan ? Mivan???-sürgettem barátnőmet.
-Arany..-suttogta.Elképedve néztem barátnőmre.Aranysárga szeme világított a sötétben.
-A tiéd is.-jelentettem ki.Mélyen belenéztem mézszínű szemébe.Gyönyörű volt!
-Mitől lehet ez?-tanakodtunk. Egyikünk sem jött rá.
Vállat vontunk,s ekkor Riley lépett be. Kezében a szokásos üveg vér adaggal.
-Ki akarok menni.-motyogtam. Rileyra néztem.Hirtelen egy kép villant be.
Egy szőke kisfiú állt egy apró szobában.Hatalmas világoskék szemében rettegés ült.Szeplős kis arcát eltorzította a félelem.Hallottam zihálását.És hallottam a zár kattanását is.A kisfiú arcán a félelem egyre nőtt.
Lekuporodott a kis szoba sarkába.
Arcát a térdére hajtotta.Lépteket hallottam a lépcső felől.A kisfiú egyre jobban remegett.Fogai vacogtak.
-Hol vagy Ry?-üvöltötte egy el-elcsukló hang.Majd a szobába egy férfi rontott be.Világosbarna öltöny volt rajta krémszínű nadrággal. Fején fekete kalap. Arca borostás,szeme vizenyős,alkoholtól fátyolos.
Támolyogva indult a fiú felé.Megragadta a csuklóját és felrántotta.A kisfiú felnyögött.
-Mi bajod van kölyök?Veled is csak a baj van,mint anyáddal volt.-mondta és felemelt egy fotót. Egy nő volt rajta.Hatalmas világoskék szeme volt tiszta tekintettel.Hullámos szőke haja vállára omlott.A férfi a földhöz vágta a képet. A kisfiú összerezzent. Az üveg ezer darabra tört.
-Még szerencse,hogy megh...-folytatta volna a férfi de ekkor a gyerek nekiugrott .
-Anyát ne merd a szádra venni! -sipította és meglökte a részeg férfit.Az megtántorodott.
-Na megállj csak...-motyogta és felkapta a kisfiút a hajánál fogva.
A gyermeknek könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól.
-Megállj csak!-üvöltötte fátyolos hangon.
Gyors,de bizonytalan léptekkel indult a lépcső felé.
-Ne!-nyöszörgött a gyerek.
-Azt mondod repülni akarsz?-kérdezte ártatlanul.Meglendítette a karját és elengedte a gyereket.
A kisfiú felsikoltott.Ahogy gurult lefelé a lépcsőn megkapaszkodott egy kiálló korlát részben.Felnézett.
Szájából és orrából ömlött a vér.Négykézláb mászott lefelé,próbált minnél messzebb kerülni a részeg férfitől.
Amaz elindult a gyerek után de megbotlott a lépcsőn és gurulni kezdett lefelé. Megkapaszkodott az első dologban ami a kezébe akadt. A fia volt az.Egymásba kapaszkodva gurultak tovább.Mire leértek a férfi elterült.Karjában a gyerek.Próbálta lefejteni magáról apja kezét.Mikor kiszabadult felállt de újra lehajolt apjához.Felemelte a férfi karját majd elengedte. Az élettelenül hullott vissza a földre.A kisfiú üveges tekintettel bámult halott apjára.
*
-Menjünk.-suttogta Sara.Alkonyodott mikor elhagytuk az újszülöttekkel teli épületet.Nem igazán álltunk szóba velük.Csak verekedni és vadászni voltak képesek. Mi általában a napot a kis szobába behúzódva töltöttük.
-Szomjas vagyok-nyöszörögtem.
-Én is..-krákogta Sara.
10 óra körül járt az idő mikor megláttunk egy félreeső helyen álló gyorséttermet.Egymásra vigyorogtunk,majd berontottunk a Mc Donalds-ba. Egyenesen a pulthoz sétáltunk és megálltunk előtte,mintha rendelni szeretnénk.
-Mit adhatok?-kérdezte egy 17 éves forma mosolygós barna hajú srác.Megesett rajta a szívem.De nem bírtam ellenálni a testében száguldó isteni nektárnak.
-Magadat.-vigyorodtam el kajánul és megragadtam a vállát.Átrántottam a pulton és számat forró nyakához szorítottam.
-Ne-könyörgött a fiú. Hirtelen jött gondolatnak hála meggondoltam magam. Ajkamat az övére tapasztottam. A halál csókja..-vihogtam. A fiú rémülten nézett rám,de visszacsókolt.Ezt valami gagyi filmbe láttam de nagyon ott volt.-vigyorogtam. Számat újra nyakára tapasztottam és fölszakítottam a bőrt. Mgváltásként érkezett a forró enyhet adó vér. De mintha lett volna valami furcsa aromája.. Dohány? Talán cigizett..
Mikor végeztem vele felnéztem. Sara is véres szájjal suttogta amit én.Csak ez jutott eszembe. MÉG!MÉG!MÉG! Miután lemészároltuk az alkalmazottakat elszabadult a pokol. Órákba telt mire az összes sikongató vendéggel végeztünk.Szomjunk végre elősször csillapulni látszott.
*
Mészárlás a gyorsétteremben
Április 25.-én éjjel találtak rá a holttestekkel teli gyorsétteremre.Gyanítjuk ismét a seattle-i bűnbanda csapott le,de még soha nem öltek meg ennyi embert egyszerre.Amikor a rendőrök átkutatták az épületet találtak egy reszkető idős nőt a mosdóban. Állítása szerint ő volt a gyorsétterem takarítója.
A következőket nyilatkozta:-Két 15-16 év körüli lány jött be az étterembe ,mintha rendelni szerettek volna. Ám aztán megölték az összes alkalmazottat és a vendégeket.Hihetetlen volt.Roppant gyorsak és rendkívül erősek voltak.Áldozataiknak nyakuknál fogva szívták ki a vérét.-ez után az interjú után a nőt a St. Levens Elmegyógyintézetbe szállították.Különben érdekes módon a holttestek nyakán valóban találtak fognyomokat.Ki vagy mi lehet ez? Ki vagy mi tartja rettegésben Seattle lakosait?
Riley őrjöngött.Inkább nem részletezném miket mondott nekünk.
-Most meg fogsz minket ölni?-kérdezte remegő hangon Sara.
-Ohohó annál sokkal rosszabbat találtam ki nektek.-vihogott Riley kegyetlenül.
Megragadott minket és bevonszolt minket egy apró páncél szobába.Riley belökdösött minket és ránk vágta a számzáras ajtót.
-Viszlát a harcnál.-morogta,majd elment. Sarával bizonytalanul egymásra pillantottunk.Napokig bennt ültünk a sötétben,mire Riley benyitott.Két másfél literes üdítős üveget szorongatott.Benne híg világospiros folyadék.
-Mi ez?-kérdeztem rekedten.
-Vér.-vigyorgott Riley ördögien és felénk hajította az üvegeket.Mindketten elkaptuk és gyorsan letekertük a kupakokat. Mohón inni kezdtük a folyadékot.Mikor megéreztem az ízét a számban majdnem kiköptem.Sara is fintorogva nyelte a híg löttyöt.
-Mi ez?-ismételtem kérdésemet.
-Vér.-vágta rá Riley gonoszan.
-Ez nem vér Riley!-kiabált Sara dühösen.
-Ó dehogynem..-mondta.Ajkán rideg mosoly játszott.Majd ránk vágta az ajtót.
Ez a vér olyan volt,mintha egy évig gyors kaján,édességeken és szénsavas,cukros üdítőkön éltél volna,majd hirtelen odalöktek volna neked egy tálca száraz kenyeret csapvízzel. Persze nagyjából csillapította a szomjad de közel sem annyira mint a normál vér és az íze pedig meg sem közelítette azt.
Azt hiszem úgy egy hónapig élhettünk ezen a véren a kis lyukban. És hogy mit csináltunk? Beszélgettünk.Éjjel.Nappal.A vámpírok ugyanis nem alszanak.Elmeséltük egymásnak az egész életünket,jobban megismertük egymást.Aztán egy nap minden megváltozott.
*
-Bree! A szemed!-kiáltotta Sara.Ijedten odakaptam.
-Mivan ? Mivan???-sürgettem barátnőmet.
-Arany..-suttogta.Elképedve néztem barátnőmre.Aranysárga szeme világított a sötétben.
-A tiéd is.-jelentettem ki.Mélyen belenéztem mézszínű szemébe.Gyönyörű volt!
-Mitől lehet ez?-tanakodtunk. Egyikünk sem jött rá.
Vállat vontunk,s ekkor Riley lépett be. Kezében a szokásos üveg vér adaggal.
-Ki akarok menni.-motyogtam. Rileyra néztem.Hirtelen egy kép villant be.
Egy szőke kisfiú állt egy apró szobában.Hatalmas világoskék szemében rettegés ült.Szeplős kis arcát eltorzította a félelem.Hallottam zihálását.És hallottam a zár kattanását is.A kisfiú arcán a félelem egyre nőtt.
Lekuporodott a kis szoba sarkába.
Arcát a térdére hajtotta.Lépteket hallottam a lépcső felől.A kisfiú egyre jobban remegett.Fogai vacogtak.
-Hol vagy Ry?-üvöltötte egy el-elcsukló hang.Majd a szobába egy férfi rontott be.Világosbarna öltöny volt rajta krémszínű nadrággal. Fején fekete kalap. Arca borostás,szeme vizenyős,alkoholtól fátyolos.
Támolyogva indult a fiú felé.Megragadta a csuklóját és felrántotta.A kisfiú felnyögött.
-Mi bajod van kölyök?Veled is csak a baj van,mint anyáddal volt.-mondta és felemelt egy fotót. Egy nő volt rajta.Hatalmas világoskék szeme volt tiszta tekintettel.Hullámos szőke haja vállára omlott.A férfi a földhöz vágta a képet. A kisfiú összerezzent. Az üveg ezer darabra tört.
-Még szerencse,hogy megh...-folytatta volna a férfi de ekkor a gyerek nekiugrott .
-Anyát ne merd a szádra venni! -sipította és meglökte a részeg férfit.Az megtántorodott.
-Na megállj csak...-motyogta és felkapta a kisfiút a hajánál fogva.
A gyermeknek könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól.
-Megállj csak!-üvöltötte fátyolos hangon.
Gyors,de bizonytalan léptekkel indult a lépcső felé.
-Ne!-nyöszörgött a gyerek.
-Azt mondod repülni akarsz?-kérdezte ártatlanul.Meglendítette a karját és elengedte a gyereket.
A kisfiú felsikoltott.Ahogy gurult lefelé a lépcsőn megkapaszkodott egy kiálló korlát részben.Felnézett.
Szájából és orrából ömlött a vér.Négykézláb mászott lefelé,próbált minnél messzebb kerülni a részeg férfitől.
Amaz elindult a gyerek után de megbotlott a lépcsőn és gurulni kezdett lefelé. Megkapaszkodott az első dologban ami a kezébe akadt. A fia volt az.Egymásba kapaszkodva gurultak tovább.Mire leértek a férfi elterült.Karjában a gyerek.Próbálta lefejteni magáról apja kezét.Mikor kiszabadult felállt de újra lehajolt apjához.Felemelte a férfi karját majd elengedte. Az élettelenül hullott vissza a földre.A kisfiú üveges tekintettel bámult halott apjára.
*
3.fejezet Őrjöngés
Ezt a rövidke fejezetet ajánlom Klaunak az első rendszeres olvasómnak aki Riley fan :P Ugyanis elég sok szerepe van benne imádottjának xD
Nos jó szórakozást :P
-A rohadt életbe!-üvöltött Riley-Látjátok?Látjátok ezt??-ordított magából kikelve.Egy újságot nyomott Sara arcába. Sara eltolta és felmordult.
Gyorsan beleolvastam a cikkbe.
A Seattle-i gyilkos újabb hat áldozatot szedett.
A halottak listája: Samantha Roberts
Brad O 'Neil
Anne Loginston
Kevin Thomson
Rebeca Parker
Peter Rosskell
Észre sem vettem,hogy hangosan olvasom a neveket. Riley mindeközben buzgón bólogatott.
-Igen,igen,igen.
-Ez volt az első és az utolsó esélyetek.-suttogta.
-Mit csináltunk?-üvöltöttem a fiú arcába.
-Még kérded?-sziszegte Riley.-Azok az újszülöttek akiknek nem eltűnésként jelennek meg az áldozataik,és megtalálják a holttesteket általában már régesrég halottak.Titeket csak azért nem öllek meg ,mert nincs kedvem újabb magyarázatok ezrére,nem akarlak titeket elpazarolni. De legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes.-kiabálta. Eközben egyre feljebb ment bennem a pumpa.
-Miért? Ki vagy te? Te nekem nem parancsolsz megértetted?!És meg se próbálj hozzám vagy Sarához érni egyetlen egy ujjal sem,mert nagyon nagyon megbánod Riley.-ordítottam tehetetlen dühömben.Riley arca eltorzult a haragtól.
-Velem...még...senki...nem..beszélt...így...-hangja suttogásból üvöltésbe torkollott.
-Akkor jobb ha megszokod.-feleltem flegmán. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban azt hiszem. Riley lassan közeledni kezdett.Hátráltam.A fiú ugrott egyet és a földön találtam magam. Hallottam ahogy Sara elfojt egy sikolyt. Riley vicsorgott és vad morgás tört fel belőle.Rémülten kapkodtam tekintetem. Ziháltam. Megragadta a karomat,hatalmasat rántott rajta és tövestül kitépte azt. A szobában két sikoltás hallatszott az enyém és Saráé.A karom a földön hevert. Csak sikoltottam és nem bírtam abbahagyni. A jéghideg rémület annyira fojtogató volt,hogy csak üvöltöttem és üvöltöttem. Kiáltásom viszhangzott az üres szobában. Riley a számra tapasztotta kezét.
-Kussolj már...-súgta a fülembe.Jeges lehelletére megborzongtam. Tovább ordítottam.-Sss..-suttogta a fiú.
Sara letérdelt mellém.Arcán rémült grimasz ült. Riley a szemét forgatta. Megfogta a karom és visszaillesztette a csonkra. Rémülten bámultam,ahogy a bőrszövetek egymásba fonódtak. Elképedve meredtem az összefort karomra és gyanakodva forgattam. Mintha sose tépték volna le.
-Döbbenet ...-motyogtam.Levegőért kapkodtam.Sara fellélegzett. Riley elhúzta a száját és vállat vont. Majd megeresztett rám egy vigyort és kiment. Sarával némán néztünk egymásra.
Nos jó szórakozást :P
-A rohadt életbe!-üvöltött Riley-Látjátok?Látjátok ezt??-ordított magából kikelve.Egy újságot nyomott Sara arcába. Sara eltolta és felmordult.
Gyorsan beleolvastam a cikkbe.
A Seattle-i gyilkos újabb hat áldozatot szedett.
A halottak listája: Samantha Roberts
Brad O 'Neil
Anne Loginston
Kevin Thomson
Rebeca Parker
Peter Rosskell
Észre sem vettem,hogy hangosan olvasom a neveket. Riley mindeközben buzgón bólogatott.
-Igen,igen,igen.
-Ez volt az első és az utolsó esélyetek.-suttogta.
-Mit csináltunk?-üvöltöttem a fiú arcába.
-Még kérded?-sziszegte Riley.-Azok az újszülöttek akiknek nem eltűnésként jelennek meg az áldozataik,és megtalálják a holttesteket általában már régesrég halottak.Titeket csak azért nem öllek meg ,mert nincs kedvem újabb magyarázatok ezrére,nem akarlak titeket elpazarolni. De legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes.-kiabálta. Eközben egyre feljebb ment bennem a pumpa.
-Miért? Ki vagy te? Te nekem nem parancsolsz megértetted?!És meg se próbálj hozzám vagy Sarához érni egyetlen egy ujjal sem,mert nagyon nagyon megbánod Riley.-ordítottam tehetetlen dühömben.Riley arca eltorzult a haragtól.
-Velem...még...senki...nem..beszélt...így...-hangja suttogásból üvöltésbe torkollott.
-Akkor jobb ha megszokod.-feleltem flegmán. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban azt hiszem. Riley lassan közeledni kezdett.Hátráltam.A fiú ugrott egyet és a földön találtam magam. Hallottam ahogy Sara elfojt egy sikolyt. Riley vicsorgott és vad morgás tört fel belőle.Rémülten kapkodtam tekintetem. Ziháltam. Megragadta a karomat,hatalmasat rántott rajta és tövestül kitépte azt. A szobában két sikoltás hallatszott az enyém és Saráé.A karom a földön hevert. Csak sikoltottam és nem bírtam abbahagyni. A jéghideg rémület annyira fojtogató volt,hogy csak üvöltöttem és üvöltöttem. Kiáltásom viszhangzott az üres szobában. Riley a számra tapasztotta kezét.
-Kussolj már...-súgta a fülembe.Jeges lehelletére megborzongtam. Tovább ordítottam.-Sss..-suttogta a fiú.
Sara letérdelt mellém.Arcán rémült grimasz ült. Riley a szemét forgatta. Megfogta a karom és visszaillesztette a csonkra. Rémülten bámultam,ahogy a bőrszövetek egymásba fonódtak. Elképedve meredtem az összefort karomra és gyanakodva forgattam. Mintha sose tépték volna le.
-Döbbenet ...-motyogtam.Levegőért kapkodtam.Sara fellélegzett. Riley elhúzta a száját és vállat vont. Majd megeresztett rám egy vigyort és kiment. Sarával némán néztünk egymásra.
2. fejezet Új életem
-Ki vagy te?Mi történt? Miért nézünk ki így? Mi ez az egész?-tört ki belőlem új dallamos hangomon a fejembe zavargó kérdések tömkelege.
-A nevem Riley.Gyere velem.Mindent elmagyarázok.-suttogta unott hangon ,mintha egy sablonszöveget mondana.
Szemembe bizalmatlanság csillant.
-Segítek-jelentette ki kedvesen.
Félénken bólintottam,majd Sara felé pillantottam.
-Ne aggódj azonnal magához tér.-jött a válasz ki nem mondott kérdésemre.Némán vártunk.
A lány szeme hirtelen kipattant.Izzó vörös pillantása engem kutatott.
-Bree..-krákogta
-Sara!-rohantam oda hozzá és fölhúztam a földről.
-Bree!-kerekedett el a lány szeme.
Riley türelmetlenül dobogott lábával,majd hirtelen mellettünk termett.
Megragadta a kezünket és őrületes sebességgel futni kezdett.Meglepő módon tudtuk tartani vele a tempót,sőt úgy éreztem,ha tudnám akár le is tudnám hagyni. Rengeteg sikátor és elhagyott gyártelep mellett suhantunk el,míg végül egy hatalmas,szürke málladozó épülethez értünk.Talán egy raktár lehetett-vélekedtem.
Falait kosz és mocskos szövegek borították.
-Mi ez az egész?-néztem dühösen a fiúra.
-Nyugi...Oké? Nyugi...-mondta idegesen.
-Jól van na...-mormoltam gúnyosan.
Riley némán kitárta a hatalmas kaput,és követtük őt,be az épületbe. Sara mióta felkelt alig szólt csak némán bámult minket. A falak omladoztak. A padló tele volt hullák fölé görnyedő sötét alakokkal. Az egyik föl nézett.
Szája csurom vér volt. Arca fehér. Szeme pedig vörös. Itt mindenki olyan volt mint mi.
Ám a hullákból nem a foszlás bűze hanem mennyei illat kavargott,ami még jobban ingerelte égő torkomat.
Körülbelül 25 olyan lény volt, mint mi.
-Riley!Magyarázatot!Most!-csattant fel Sara.
Riley a szemét forgatta és átvezetett minket a hatalmas termen. Míg végül egy apró szobához nem értünk.
Mindenki,minden egyes néma vértől csöpögő,gyönyörű márványszerű arc egyenesen ránk meredt és követtek minket tekintetükkel. A fiú belökte az ajtót és belökdösött minket,majd besurrant utánunk és becsapta az ajtót.Tisztán láttam,még ebben az üres sötét lyukban is.
-Tehát -köszörülte meg a torkát Riley. Ha nekem kellett volna azt hiszem megőrülök a fájdalomtól.
Riley hatalmasat sóhajtott,majd belekezdett mondókájába.
-Átváltoztattunk titeket,mert kellenek az újszülöttek egy rendkívül fontos harchoz- itt jelentőségteljesen ránk pillantott-Vámpírok vagyunk és vérrel táplálkozunk. Ha elmentek vadászni enyhülni fog az égető érzés a torkotokba.-ígérte. Sarával hitetlenkedő pillantásokat váltottunk de sajnos kénytelenek voltunk hinni neki.-Éjszaka ti is mehettek vadászni.A vámpírok mint látjátok gyönyörűek,erősek,nagyon gyorsak és némelyiknek képessége is van.
-Tisztára mintha szuperhősök lennénk-röhögtem el magam. Riley rám meredt és kínos csönd borult ránk.
-Folytasd.-kértem bocsánatkérő hangon.
-Nekünk piros a szemünk,de az ellenséget nagyon könnyen felismerhetőek az aranysárga íriszükről. Ebben is mások mint mi ,és az összes többi fajtársunk. Ezért is el kell őket pusztítanunk..-Na jó ez elég tömör volt.-vigyorgott Riley.-Tehát azért haraptunk meg titeket,mert nagyon fontosak az újszülöttek ,hogy legyőzzük az ellenséget. A mi fajtánk átalakulásunk utáni első évében a legerősebb,ugyanis akkor még a saját vérünk is táplál minket.Muszáj segítenetek nekünk a csatában. Muszáj.Nem küzdhettek a sorsotok ellen ,mert már eldőlt.Már közénk tartoztok és ez a kötelességetek.Titeket is veszélyeztetnek a sárgaszeműek.- magyarázta,de itt megállt és rámpillantott. A földön feküdtem. Leterített a maró fájdalom a torkomban.
-Ideje vadásznotok.-köpte oda nekem-Most már nincs több időm rátok.-folytatta keményen és pillanatok alatt eltűnt.
-Hű.-ziháltam.
Sara kiment a szobából. Föltápászkodtam és utána rohantam. Átsuhantam a halottakkal teli termen és kimentem az épületből.Sara mozdulatlanul állt. A levegőbe szimatolt.
-Sara mit művelsz?-kérdeztem a lányt aggódva.
-Megyek vadászni.-jelentette ki és elvigyorodott,majd elrohant. Vállat vontam és utána vetettem magam.
Bármit megtettem volna ,hogy elmúljon a fájdalom.
*
A gyárépület ahol voltunk a külvárosban volt. Ám az édes illatok a belváros felé csábítottak minket. Olyan gyorsan rohantunk,hogy észre sem vettük,emeletesházakon ugráltunk át a legközelebbi csábító illatfelhő felé.
Leugrottam egy négyemeletes házról,Sara utánam. Egy keskeny utcába érkeztünk. Két alak bontakozott ki a félhomályból.Egy hirtelenszőke lány és egy világosbarna hajú fiú. Az arcuk ismerős volt,bár nem sok mindenre emlékeztem emberi életemből. Agyamat erőltetve,kétségbeesetten gondolkoztam kik lehetnek az ismerős arcú fiatalok. Majd hirtelen eszembe jutott két név.
Samantha és Brad. Éppen veszekedtek. Mint mindig. Az összes szavukat tisztán hallottam. Fölegyenesedtem.
-Brad! Komolyan! Láttalak a bulimba Amyvel! Egymás szájába voltatok!-méltatlankodott a lány.
-Hé hé!-emelte föl a kezét a fiú védekezve Samantha erősen gesztikuláló kezeivel szembe.
-Tudod,hogy részeg voltam cicca-szabadkozott elnyújtva a c betűt.
-Ez nem mentség Brad!-üvöltött Samantha. Erősen a fülemre tapasztottam a kezem. Az éles hang sok volt érzékeny fülemnek. Eközben az inger és vele együtt a fájdalom is egyre erősödött.
-Végeztünk Brad!-sziszegte a lány és felgyorsította lépteit.Egyenesen a karjaimba rohant. Felsikoltott mikor jéghideg bőrömhöz ért,majd ahogy rámnézett megkönnyebbülten sóhajtott.
-Ó csak te vagy az ! -nevetett
-Csak én-suttogtam és hatalmasat nyeltem.Nem bírtam tovább.Átkaroltam a lány derekát és a földre nyomtam.
-Ööö.. Bree .. Mi a fenét csiná..?-ennyit tudott kinyögni. Mire észbekaptam szám papírvékony bőrén volt.
Sarára sandítottam.Lassan hörögve kerülgette az eszeveszetten sikoltozó fiút. Többet nem láttam,túlságosan el voltam foglalva. Felszakítottam a bőrét és fogamat a nyakába vájtam.Nem törődtem éles sikoltásaival.
Mohón inni kezdtem a langyos vért. Bizseregni kezdett a nyelvem és a torkom. Fantasztikus íze volt. Amíg ittam némileg enyhült a kínzó érzés,de a szomjam nem csillapult túlságosan.A lány teste túl hamar kiürült.
Felnéztem,Sara már végzett a fiúval és újabb illat után kutatott a levegőbe.
Azon az éjjelen még 4 ember vérét ontottuk ki.
-A nevem Riley.Gyere velem.Mindent elmagyarázok.-suttogta unott hangon ,mintha egy sablonszöveget mondana.
Szemembe bizalmatlanság csillant.
-Segítek-jelentette ki kedvesen.
Félénken bólintottam,majd Sara felé pillantottam.
-Ne aggódj azonnal magához tér.-jött a válasz ki nem mondott kérdésemre.Némán vártunk.
A lány szeme hirtelen kipattant.Izzó vörös pillantása engem kutatott.
-Bree..-krákogta
-Sara!-rohantam oda hozzá és fölhúztam a földről.
-Bree!-kerekedett el a lány szeme.
Riley türelmetlenül dobogott lábával,majd hirtelen mellettünk termett.
Megragadta a kezünket és őrületes sebességgel futni kezdett.Meglepő módon tudtuk tartani vele a tempót,sőt úgy éreztem,ha tudnám akár le is tudnám hagyni. Rengeteg sikátor és elhagyott gyártelep mellett suhantunk el,míg végül egy hatalmas,szürke málladozó épülethez értünk.Talán egy raktár lehetett-vélekedtem.
Falait kosz és mocskos szövegek borították.
-Mi ez az egész?-néztem dühösen a fiúra.
-Nyugi...Oké? Nyugi...-mondta idegesen.
-Jól van na...-mormoltam gúnyosan.
Riley némán kitárta a hatalmas kaput,és követtük őt,be az épületbe. Sara mióta felkelt alig szólt csak némán bámult minket. A falak omladoztak. A padló tele volt hullák fölé görnyedő sötét alakokkal. Az egyik föl nézett.
Szája csurom vér volt. Arca fehér. Szeme pedig vörös. Itt mindenki olyan volt mint mi.
Ám a hullákból nem a foszlás bűze hanem mennyei illat kavargott,ami még jobban ingerelte égő torkomat.
Körülbelül 25 olyan lény volt, mint mi.
-Riley!Magyarázatot!Most!-csattant fel Sara.
Riley a szemét forgatta és átvezetett minket a hatalmas termen. Míg végül egy apró szobához nem értünk.
Mindenki,minden egyes néma vértől csöpögő,gyönyörű márványszerű arc egyenesen ránk meredt és követtek minket tekintetükkel. A fiú belökte az ajtót és belökdösött minket,majd besurrant utánunk és becsapta az ajtót.Tisztán láttam,még ebben az üres sötét lyukban is.
-Tehát -köszörülte meg a torkát Riley. Ha nekem kellett volna azt hiszem megőrülök a fájdalomtól.
Riley hatalmasat sóhajtott,majd belekezdett mondókájába.
-Átváltoztattunk titeket,mert kellenek az újszülöttek egy rendkívül fontos harchoz- itt jelentőségteljesen ránk pillantott-Vámpírok vagyunk és vérrel táplálkozunk. Ha elmentek vadászni enyhülni fog az égető érzés a torkotokba.-ígérte. Sarával hitetlenkedő pillantásokat váltottunk de sajnos kénytelenek voltunk hinni neki.-Éjszaka ti is mehettek vadászni.A vámpírok mint látjátok gyönyörűek,erősek,nagyon gyorsak és némelyiknek képessége is van.
-Tisztára mintha szuperhősök lennénk-röhögtem el magam. Riley rám meredt és kínos csönd borult ránk.
-Folytasd.-kértem bocsánatkérő hangon.
-Nekünk piros a szemünk,de az ellenséget nagyon könnyen felismerhetőek az aranysárga íriszükről. Ebben is mások mint mi ,és az összes többi fajtársunk. Ezért is el kell őket pusztítanunk..-Na jó ez elég tömör volt.-vigyorgott Riley.-Tehát azért haraptunk meg titeket,mert nagyon fontosak az újszülöttek ,hogy legyőzzük az ellenséget. A mi fajtánk átalakulásunk utáni első évében a legerősebb,ugyanis akkor még a saját vérünk is táplál minket.Muszáj segítenetek nekünk a csatában. Muszáj.Nem küzdhettek a sorsotok ellen ,mert már eldőlt.Már közénk tartoztok és ez a kötelességetek.Titeket is veszélyeztetnek a sárgaszeműek.- magyarázta,de itt megállt és rámpillantott. A földön feküdtem. Leterített a maró fájdalom a torkomban.
-Ideje vadásznotok.-köpte oda nekem-Most már nincs több időm rátok.-folytatta keményen és pillanatok alatt eltűnt.
-Hű.-ziháltam.
Sara kiment a szobából. Föltápászkodtam és utána rohantam. Átsuhantam a halottakkal teli termen és kimentem az épületből.Sara mozdulatlanul állt. A levegőbe szimatolt.
-Sara mit művelsz?-kérdeztem a lányt aggódva.
-Megyek vadászni.-jelentette ki és elvigyorodott,majd elrohant. Vállat vontam és utána vetettem magam.
Bármit megtettem volna ,hogy elmúljon a fájdalom.
*
A gyárépület ahol voltunk a külvárosban volt. Ám az édes illatok a belváros felé csábítottak minket. Olyan gyorsan rohantunk,hogy észre sem vettük,emeletesházakon ugráltunk át a legközelebbi csábító illatfelhő felé.
Leugrottam egy négyemeletes házról,Sara utánam. Egy keskeny utcába érkeztünk. Két alak bontakozott ki a félhomályból.Egy hirtelenszőke lány és egy világosbarna hajú fiú. Az arcuk ismerős volt,bár nem sok mindenre emlékeztem emberi életemből. Agyamat erőltetve,kétségbeesetten gondolkoztam kik lehetnek az ismerős arcú fiatalok. Majd hirtelen eszembe jutott két név.
Samantha és Brad. Éppen veszekedtek. Mint mindig. Az összes szavukat tisztán hallottam. Fölegyenesedtem.
-Brad! Komolyan! Láttalak a bulimba Amyvel! Egymás szájába voltatok!-méltatlankodott a lány.
-Hé hé!-emelte föl a kezét a fiú védekezve Samantha erősen gesztikuláló kezeivel szembe.
-Tudod,hogy részeg voltam cicca-szabadkozott elnyújtva a c betűt.
-Ez nem mentség Brad!-üvöltött Samantha. Erősen a fülemre tapasztottam a kezem. Az éles hang sok volt érzékeny fülemnek. Eközben az inger és vele együtt a fájdalom is egyre erősödött.
-Végeztünk Brad!-sziszegte a lány és felgyorsította lépteit.Egyenesen a karjaimba rohant. Felsikoltott mikor jéghideg bőrömhöz ért,majd ahogy rámnézett megkönnyebbülten sóhajtott.
-Ó csak te vagy az ! -nevetett
-Csak én-suttogtam és hatalmasat nyeltem.Nem bírtam tovább.Átkaroltam a lány derekát és a földre nyomtam.
-Ööö.. Bree .. Mi a fenét csiná..?-ennyit tudott kinyögni. Mire észbekaptam szám papírvékony bőrén volt.
Sarára sandítottam.Lassan hörögve kerülgette az eszeveszetten sikoltozó fiút. Többet nem láttam,túlságosan el voltam foglalva. Felszakítottam a bőrét és fogamat a nyakába vájtam.Nem törődtem éles sikoltásaival.
Mohón inni kezdtem a langyos vért. Bizseregni kezdett a nyelvem és a torkom. Fantasztikus íze volt. Amíg ittam némileg enyhült a kínzó érzés,de a szomjam nem csillapult túlságosan.A lány teste túl hamar kiürült.
Felnéztem,Sara már végzett a fiúval és újabb illat után kutatott a levegőbe.
Azon az éjjelen még 4 ember vérét ontottuk ki.
2010. július 29., csütörtök
1. fejezet Átváltozás
Sosem felejtem el azt a napot.Azt a napot mikor átváltoztattak.
Este 10 körül járt mikor megcsörrent a mobilom. Beletelt egy kis időbe mire megtaláltam az
apró készüléket.
-Igen?-szóltam bele zihálva.
-Bree hol vagy már?-szólt bele barátnőm idegesen.-Már fél órája a házatok előtt vagyok...
-Azonnal megyek..-mondtam sietve majd kinyomtam a lányt.
Még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükröm előtt.
Hosszú sötétbarna haj keretezte sápadt arcomat.Egyenesre vágott sűrű frufrum zöld
szemembe lógott.
Világoskék flitteres pánt nélküli topot és fehér farmert viseltem.Megpördültem
új ezüst szandálomba,majd tükörképemre kacsintottam és kirontottam az ajtón.
*
Még csak pár hónapja költöztünk Seattle-be. Írország végtelen erdői,mezői és tisztásai után
a nagyváros igazi nehézséget jelentett.
Szerencsére összebarátkoztam Sarával aki sok mindenben segített a gimnáziumi életünk
első (és utolsó) évében. Hát igen. Ennyi járt nekem. Egy év gimnázium.
A kapun kilépve megpillantottam Sarát. Mogyoróbarna haja kiegyenesítve.Oldlfrufruját
sötétkék szeméből. Fekete topot viselt,fekete macskanadrággal. Tornacipőjével az
aszfalton topogott.
-Na végre!-csillant fel szeme-El sem hiszem hogy Samantha meghívott!-karolt át és
útnak indultunk.
-Na ja.. Én sem gondoltam volna! Ez a buli nagyot fog ütni. Ott lesz mindenki aki számít!-
lelkendeztem.
Egész úton fecsegtünk,a nyarunkat tervezgettük...ami sose jött el számunkra. Legalábbis úgy
ahogy mi gondoltuk...
Végül odaértünk a nagy fehérre meszelt épülethez.
*
-Bree!Sara!-mosolygott Samantha. Bár szeme unottan meredt ránk. Gondolom azért hívott meg
minket,hogy még 2-vel többet henceghessen el a buli vendégeinek számáról.
Végigmértem a lányt.Hirtelenszőke haja loknikba meredezett,rózsaszín koktélruha volt rajta,
fején ezüst műanyagkorona.
-Milyen szánalmas-súgtam Sara fülébe.
Némán bólintott egy fintor kíséretében.
Samantha bevezetett minket a nagy terembe ahol a buli folyt.
-Bree!-karolt belém Amy és elhúzott Sarától.Végignéztem.Arca kipirult,szénfekete haja kócos volt.
Kezében egy pohár whisky.Ki akartam tépni magam szorításából,hogy visszamenjek Sarához,de nem
engedett el.Sara arca beleveszett a tömegbe.Amy tovább rángatott.Végül egy hosszú asztalsorhoz értünk.
-Ó Bree!-köszönt Brad,Samantha barátja. Barna haja alkoholtól mámoros szemébe omlott.
Neki támaszkodott az asztalnak ami tele volt pakolva italokkal.
Brad lekapott az asztalról egy pohár sötétbarna italt és a kezembe nyomta.
Megcsapott a Jäger erős,mentolos illata. Megszédültem.
-Idd meg -bíztatott. Bizonytalanul bólintottam. Elvettem a fiútól az italt és felhajtottam.
Ettől kicsit kótyagos lettem. Brad és Amy bárgyún vigyorogtak és újabb pohár Jägerért nyúltak.
-Köszi,de nem.-hárítottam el.
Brad készségesen tuszkolta az orrom alá.Az erős szag elbódított és öntudatlan nyúltam a pohárért.
Mire észbe kaptam már jó pár pohár ital bennem volt. A fejem némileg kitisztult mikor megláttam a
földön fetrengő tömeget. De mikor megindultam volna elbotlottam. Vagyis elcsúsztam valamiben...
Ki akartam rohanni de nem kaptam levegőt. Végül Sara aggodalmas arca vált ki a tömegből és megragadta a csuklómat. Húzni kezdett. Megtaláltuk a vészkijáratot az undorító hányadékok és a fetrengők közt szlalomozva. Kirontottunk a hideg tavaszi éjszakába. A levegő metsző volt,pedig májusban jártunk.Olyan 2
óra körül járhatott.
-Sara légyszíves eressz el! Ne viselkedj úgy velem ,mint egy idiótával.-mondtam a még mindig engem
szorongató lányra nézve. Rettentően fel tud bosszantani néha.
Sara megdöbbenve engedte volna el a kezem de én gyorsabb voltam. Megvetően kirántottam szorításából
és dühösen megvizsgáltam. Kezem elfehéredett ott ahol a lány megszorított. Mérgesen meredtem rá.
Bocsánatkérően vállat vont és levegő után kezdett kapkodni. Én is fuldokoltam. Az undorító beposhadt benti levegő után rettenetes volt az orromnak a hideg,tiszta levegő.
Még pár percig lehajolva levegő után kapkodtunk,majd egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na tűnjünk el innen- morogta és újból megragadott. Ezúttal szó nélkül követtem.
Részegen támolyogtam Sara mellett. Valamit motyogott arról hogy mi a francért kellett innom,de nem nagyon
figyeltem. A mellettünk folyamatosan elsuhanó árnyra összpontosítottam.
A legrövidebb út egy apró sikátoron keresztül vezetett hazafelé,és mi nagyon sürgősen otthon akartunk lenni.
Lassan araszoltunk,bizonytalan léptekkel. Azon tépelődtem szóljak -e Sarának az árnyról. Ekkor
hirtelen újra megpillantottam a fekete villanást a szemem sarkából. Ledermedtem és Sara is így tett.
Mire odakaptam tekintetem Sara keze elernyedt szorításomban.Barátnőm a földre rogyott.
-Sara! Sara ne hülyéskedj már!Sara ez nem jó tréfa!-nyüszítettem hisztérikusan. Sara kigúvadt szemmel hörgött.Ekkor 2 dolog történt egyszerre. Megint megláttam a furcsa árnyat és velőt rázó sikoltás rázta
meg az éjszaka csendjét. Én voltam az.Én sikítottam. Elősször a rettegés sikolya volt,majd a fájdalomé. A két csuklóm és a nyakam égni kezdett.A fájdalom meglepett. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat.
Elősször olyan érzés volt mintha beszippantott volna egy fekete örvény, elmerültem a sötét öntudatlanságb a testem próbálkozott,annyira próbálkozott hogy megkíméljen ettől az égető érzéstől. De valamiért nagyon jól tudtam,hogy ebben a csatában nem nyerhetek.Aztán azt hiszem a testem feladhatta a küzdelmet. Nem is tudom olyan érzés volt mintha a jó meleg kádban ülnél,és hirtelen valaki kirántana a mínusz 40 fokos külvilágba. Velem ez történt. A fájdalom kirántott a fekete öntudatlanságból és vörösen izzó lángolás jött a helyére.Olyan olyan olyan volt mintha átment volna rajtam egy tehervagon, kést hajított volna a gyomromba a
legjobb gerelyhajító és utána valaki,valaki aki nagyon erős meg is forgatta volna bennem, mintha,mintha
beleestem volna egy kohóba, egy hatalmas lángokkal telibe,vagy belemártottak volna a világ legerősebb savába.Mintha elefántok,sőt mamutok ezrei száguldottak volna át rajtam. Testem megdermedt a hihetetlen fájdalomtól,de mindeközbe rángatózótt és tekergett is.Mart,égetett,szúrt. Az összes fájdalom amit eddig éreztem álom jó volt ehhez képest. Mintha tűzforró mérget fecskendetek volna az ereimbe és az terjedne benne. Mintha folyékony tűz terjedne a véráramomba. Zihálni kezdtem ahogy meghallottam őrülten dobogó szívemet. A tüdőm fájt,már nem segített az oxigén,de azért rémülten tovább fulldokoltam,persze tudtam,hiába.
Az egész testemet lángok nyalogatták de a torkomba volt a legrosszabb. A szívem egyre vadabbul zakatolt.
Mintha ki akart volna ugrani a helyéből.Egyre gyorsabban és gyorsabban vert. Az égés egyre rosszabb lett,pedig minden egyes perccel azt gondoltam ennél nincs rosszabb... és mindig volt.
A hőség olyan erővel hatott rám mintha szaunába lennék. De ez a szauna milliószor erősebb mint a többi.
Sikítani akartam de nem bírtam. Meg akartam halni. Könyörögni esedezni akartam valakinek,hogy öljön meg.
Hirtelen a fájdalom megsokszorozódott. A szívem már úgy dobogott,mint egy rémült kolibrié,csak sokkal gyorsabban.
Aztán minden megszűnt.A legrémisztőbb az volt,hogy a szívem dobogása is. Fáradt,perzselt testem épp egy természetellenesen kicsavarodott pózban volt,mire elernyedt. Lassan remegve próbáltam kisöpörni izzadt hajamat a szememből de ez a lassú mozdulat, hihetetlen gyors és erős csapás volt, amit ráadásul a saját fejemre mértem.De nem szisszentem fel. Nem is fájt.Mintha egy gránittömbbe csaptam volna bele.Egy gránittömbbel. Tisztán hallottam Sara nyöszörgését és zihálását. Az egyenletes lélegzetemet. És még egyet.
Lassan kinyitottam a szemem.Az éles világos,tiszta képtől megijedtem és gyorsan visszacsuktam.
Majd óvatosan újra kinyitottam azt. Az egész sikátort hihetetlen élesen láttam,az 50 méterre levő kukákban a szemetet, a joghurtos dobozok és csipszeszacskók tartalmának összetevőit. A falakon levő piszkot. A porszemeket a reggeli fényben.Tisztán éreztem a bűzt ami szintén a kukákból áramlott felém és a város felől jövő mennyei illatot. Összefutott a nyál a számban. Majd hirtelen a torkomhoz kaptam. Minden fájdalmam megszűnt kivéve ezt. Ugyanúgy mart égetett és lángolt mint az előbb egész testem. Rémülten felpattantam.
-Mi ez?-kérdezte egy lány csilingelő hang. A probléma csak az volt,hogy az imént én is ezt kérdeztem,de ez nem lehettem én ,mert nekem egyáltalán nem ilyen a hangom. Lenéztem a földre. Az éjszaka eshetett mert hatalmas tócsák lepték el a mocskos földet és én is csurom víz voltam. A pocsolyába általában az ember a tükörképét látja igaz?
Hát én nem azt láttam. Nem magamat,hanem egy gyönyörű teremtést láttam aki vissza nézet rám a tócsából
Gesztenyebarna hullámos haja lágyan omlott vállára. tökéletes alakja volt,márványfehér arcán angyali vonások. A lány az én ruháimban volt. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Tűzpiros írisze izzott.
Sok időbe telt mire rájöttem én vagyok. Teljesen ledöbbentem.Levegőért kapkodtam. A fájdalom a törkomba majdnem ismét a földre kényszerített.
Nos észrevételeim szerint nem igazán lehettem ember.De nem is halhattam meg. Lássuk csak:
-Nem dobog a szívem
-A szemem piros
-Teljesen megváltozott a kinézetem és a hangom.
-Ég a torkom
Fogalmam sincs mi lehetek.
Hirtelen eszembe jutott Sara. Gyorsan megkerestem pillantásommal.
A lány azaz a lény eszméletlenül feküdt. Arca hófehér,rajta embertelenül szép vonások. Mogyoróbarna haja szétterült a földön.Halkan szuszogott.Majd eszembe jutott ki lehet a harmadik légzés tulajdonosa.Hátrakaptam tekintetem. Egy sötétszőke fiú állt ott. Karbafont kézzel és karmazsinvörös szempárral.
Este 10 körül járt mikor megcsörrent a mobilom. Beletelt egy kis időbe mire megtaláltam az
apró készüléket.
-Igen?-szóltam bele zihálva.
-Bree hol vagy már?-szólt bele barátnőm idegesen.-Már fél órája a házatok előtt vagyok...
-Azonnal megyek..-mondtam sietve majd kinyomtam a lányt.
Még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükröm előtt.
Hosszú sötétbarna haj keretezte sápadt arcomat.Egyenesre vágott sűrű frufrum zöld
szemembe lógott.
Világoskék flitteres pánt nélküli topot és fehér farmert viseltem.Megpördültem
új ezüst szandálomba,majd tükörképemre kacsintottam és kirontottam az ajtón.
*
Még csak pár hónapja költöztünk Seattle-be. Írország végtelen erdői,mezői és tisztásai után
a nagyváros igazi nehézséget jelentett.
Szerencsére összebarátkoztam Sarával aki sok mindenben segített a gimnáziumi életünk
első (és utolsó) évében. Hát igen. Ennyi járt nekem. Egy év gimnázium.
A kapun kilépve megpillantottam Sarát. Mogyoróbarna haja kiegyenesítve.Oldlfrufruját
sötétkék szeméből. Fekete topot viselt,fekete macskanadrággal. Tornacipőjével az
aszfalton topogott.
-Na végre!-csillant fel szeme-El sem hiszem hogy Samantha meghívott!-karolt át és
útnak indultunk.
-Na ja.. Én sem gondoltam volna! Ez a buli nagyot fog ütni. Ott lesz mindenki aki számít!-
lelkendeztem.
Egész úton fecsegtünk,a nyarunkat tervezgettük...ami sose jött el számunkra. Legalábbis úgy
ahogy mi gondoltuk...
Végül odaértünk a nagy fehérre meszelt épülethez.
*
-Bree!Sara!-mosolygott Samantha. Bár szeme unottan meredt ránk. Gondolom azért hívott meg
minket,hogy még 2-vel többet henceghessen el a buli vendégeinek számáról.
Végigmértem a lányt.Hirtelenszőke haja loknikba meredezett,rózsaszín koktélruha volt rajta,
fején ezüst műanyagkorona.
-Milyen szánalmas-súgtam Sara fülébe.
Némán bólintott egy fintor kíséretében.
Samantha bevezetett minket a nagy terembe ahol a buli folyt.
-Bree!-karolt belém Amy és elhúzott Sarától.Végignéztem.Arca kipirult,szénfekete haja kócos volt.
Kezében egy pohár whisky.Ki akartam tépni magam szorításából,hogy visszamenjek Sarához,de nem
engedett el.Sara arca beleveszett a tömegbe.Amy tovább rángatott.Végül egy hosszú asztalsorhoz értünk.
-Ó Bree!-köszönt Brad,Samantha barátja. Barna haja alkoholtól mámoros szemébe omlott.
Neki támaszkodott az asztalnak ami tele volt pakolva italokkal.
Brad lekapott az asztalról egy pohár sötétbarna italt és a kezembe nyomta.
Megcsapott a Jäger erős,mentolos illata. Megszédültem.
-Idd meg -bíztatott. Bizonytalanul bólintottam. Elvettem a fiútól az italt és felhajtottam.
Ettől kicsit kótyagos lettem. Brad és Amy bárgyún vigyorogtak és újabb pohár Jägerért nyúltak.
-Köszi,de nem.-hárítottam el.
Brad készségesen tuszkolta az orrom alá.Az erős szag elbódított és öntudatlan nyúltam a pohárért.
Mire észbe kaptam már jó pár pohár ital bennem volt. A fejem némileg kitisztult mikor megláttam a
földön fetrengő tömeget. De mikor megindultam volna elbotlottam. Vagyis elcsúsztam valamiben...
Ki akartam rohanni de nem kaptam levegőt. Végül Sara aggodalmas arca vált ki a tömegből és megragadta a csuklómat. Húzni kezdett. Megtaláltuk a vészkijáratot az undorító hányadékok és a fetrengők közt szlalomozva. Kirontottunk a hideg tavaszi éjszakába. A levegő metsző volt,pedig májusban jártunk.Olyan 2
óra körül járhatott.
-Sara légyszíves eressz el! Ne viselkedj úgy velem ,mint egy idiótával.-mondtam a még mindig engem
szorongató lányra nézve. Rettentően fel tud bosszantani néha.
Sara megdöbbenve engedte volna el a kezem de én gyorsabb voltam. Megvetően kirántottam szorításából
és dühösen megvizsgáltam. Kezem elfehéredett ott ahol a lány megszorított. Mérgesen meredtem rá.
Bocsánatkérően vállat vont és levegő után kezdett kapkodni. Én is fuldokoltam. Az undorító beposhadt benti levegő után rettenetes volt az orromnak a hideg,tiszta levegő.
Még pár percig lehajolva levegő után kapkodtunk,majd egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na tűnjünk el innen- morogta és újból megragadott. Ezúttal szó nélkül követtem.
Részegen támolyogtam Sara mellett. Valamit motyogott arról hogy mi a francért kellett innom,de nem nagyon
figyeltem. A mellettünk folyamatosan elsuhanó árnyra összpontosítottam.
A legrövidebb út egy apró sikátoron keresztül vezetett hazafelé,és mi nagyon sürgősen otthon akartunk lenni.
Lassan araszoltunk,bizonytalan léptekkel. Azon tépelődtem szóljak -e Sarának az árnyról. Ekkor
hirtelen újra megpillantottam a fekete villanást a szemem sarkából. Ledermedtem és Sara is így tett.
Mire odakaptam tekintetem Sara keze elernyedt szorításomban.Barátnőm a földre rogyott.
-Sara! Sara ne hülyéskedj már!Sara ez nem jó tréfa!-nyüszítettem hisztérikusan. Sara kigúvadt szemmel hörgött.Ekkor 2 dolog történt egyszerre. Megint megláttam a furcsa árnyat és velőt rázó sikoltás rázta
meg az éjszaka csendjét. Én voltam az.Én sikítottam. Elősször a rettegés sikolya volt,majd a fájdalomé. A két csuklóm és a nyakam égni kezdett.A fájdalom meglepett. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat.
Elősször olyan érzés volt mintha beszippantott volna egy fekete örvény, elmerültem a sötét öntudatlanságb a testem próbálkozott,annyira próbálkozott hogy megkíméljen ettől az égető érzéstől. De valamiért nagyon jól tudtam,hogy ebben a csatában nem nyerhetek.Aztán azt hiszem a testem feladhatta a küzdelmet. Nem is tudom olyan érzés volt mintha a jó meleg kádban ülnél,és hirtelen valaki kirántana a mínusz 40 fokos külvilágba. Velem ez történt. A fájdalom kirántott a fekete öntudatlanságból és vörösen izzó lángolás jött a helyére.Olyan olyan olyan volt mintha átment volna rajtam egy tehervagon, kést hajított volna a gyomromba a
legjobb gerelyhajító és utána valaki,valaki aki nagyon erős meg is forgatta volna bennem, mintha,mintha
beleestem volna egy kohóba, egy hatalmas lángokkal telibe,vagy belemártottak volna a világ legerősebb savába.Mintha elefántok,sőt mamutok ezrei száguldottak volna át rajtam. Testem megdermedt a hihetetlen fájdalomtól,de mindeközbe rángatózótt és tekergett is.Mart,égetett,szúrt. Az összes fájdalom amit eddig éreztem álom jó volt ehhez képest. Mintha tűzforró mérget fecskendetek volna az ereimbe és az terjedne benne. Mintha folyékony tűz terjedne a véráramomba. Zihálni kezdtem ahogy meghallottam őrülten dobogó szívemet. A tüdőm fájt,már nem segített az oxigén,de azért rémülten tovább fulldokoltam,persze tudtam,hiába.
Az egész testemet lángok nyalogatták de a torkomba volt a legrosszabb. A szívem egyre vadabbul zakatolt.
Mintha ki akart volna ugrani a helyéből.Egyre gyorsabban és gyorsabban vert. Az égés egyre rosszabb lett,pedig minden egyes perccel azt gondoltam ennél nincs rosszabb... és mindig volt.
A hőség olyan erővel hatott rám mintha szaunába lennék. De ez a szauna milliószor erősebb mint a többi.
Sikítani akartam de nem bírtam. Meg akartam halni. Könyörögni esedezni akartam valakinek,hogy öljön meg.
Hirtelen a fájdalom megsokszorozódott. A szívem már úgy dobogott,mint egy rémült kolibrié,csak sokkal gyorsabban.
Aztán minden megszűnt.A legrémisztőbb az volt,hogy a szívem dobogása is. Fáradt,perzselt testem épp egy természetellenesen kicsavarodott pózban volt,mire elernyedt. Lassan remegve próbáltam kisöpörni izzadt hajamat a szememből de ez a lassú mozdulat, hihetetlen gyors és erős csapás volt, amit ráadásul a saját fejemre mértem.De nem szisszentem fel. Nem is fájt.Mintha egy gránittömbbe csaptam volna bele.Egy gránittömbbel. Tisztán hallottam Sara nyöszörgését és zihálását. Az egyenletes lélegzetemet. És még egyet.
Lassan kinyitottam a szemem.Az éles világos,tiszta képtől megijedtem és gyorsan visszacsuktam.
Majd óvatosan újra kinyitottam azt. Az egész sikátort hihetetlen élesen láttam,az 50 méterre levő kukákban a szemetet, a joghurtos dobozok és csipszeszacskók tartalmának összetevőit. A falakon levő piszkot. A porszemeket a reggeli fényben.Tisztán éreztem a bűzt ami szintén a kukákból áramlott felém és a város felől jövő mennyei illatot. Összefutott a nyál a számban. Majd hirtelen a torkomhoz kaptam. Minden fájdalmam megszűnt kivéve ezt. Ugyanúgy mart égetett és lángolt mint az előbb egész testem. Rémülten felpattantam.
-Mi ez?-kérdezte egy lány csilingelő hang. A probléma csak az volt,hogy az imént én is ezt kérdeztem,de ez nem lehettem én ,mert nekem egyáltalán nem ilyen a hangom. Lenéztem a földre. Az éjszaka eshetett mert hatalmas tócsák lepték el a mocskos földet és én is csurom víz voltam. A pocsolyába általában az ember a tükörképét látja igaz?
Hát én nem azt láttam. Nem magamat,hanem egy gyönyörű teremtést láttam aki vissza nézet rám a tócsából
Gesztenyebarna hullámos haja lágyan omlott vállára. tökéletes alakja volt,márványfehér arcán angyali vonások. A lány az én ruháimban volt. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Tűzpiros írisze izzott.
Sok időbe telt mire rájöttem én vagyok. Teljesen ledöbbentem.Levegőért kapkodtam. A fájdalom a törkomba majdnem ismét a földre kényszerített.
Nos észrevételeim szerint nem igazán lehettem ember.De nem is halhattam meg. Lássuk csak:
-Nem dobog a szívem
-A szemem piros
-Teljesen megváltozott a kinézetem és a hangom.
-Ég a torkom
Fogalmam sincs mi lehetek.
Hirtelen eszembe jutott Sara. Gyorsan megkerestem pillantásommal.
A lány azaz a lény eszméletlenül feküdt. Arca hófehér,rajta embertelenül szép vonások. Mogyoróbarna haja szétterült a földön.Halkan szuszogott.Majd eszembe jutott ki lehet a harmadik légzés tulajdonosa.Hátrakaptam tekintetem. Egy sötétszőke fiú állt ott. Karbafont kézzel és karmazsinvörös szempárral.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)