Eljött az a pont ahol már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal.Vadásztunk és kész. Ennyi. Azt hittem ebben az új testben nem fogom megismerni mi az az unalom,de napról napra erősebben tört rám a gyűlölt érzés és ezzel Sara is így volt. Megbeszéltük,hogy vadászat után ötletelünk kicsit mit is kezdhetnénk magunkkal. Egyszerre léptünk be az ajtón, mindketten véresen,koszosan. Ma egy puma különösen megfuttatott. Gyorsan lezuhanyoztunk,majd lekuporodtunk a plüss kanapéra.
-Nos..-sóhajtottam és kérdőn néztem barátnőmre. Tanácstalanul nézett vissza rám.
-Járhatnánk suliba megint.-vetette fel lelkesen
-Sara nyár van.-hűtöttem le.
-Tényleg..-motyogta.-Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
-Menjünk nyaralni.-vigyorogtam.
Sara megütközve nézett rám.Eszembe jutott miért is nézhet olyan furcsán. Elképzeltem magunkat a reptéren több száz ember között és ötletem rögtön hatalmas marhaságnak tűnt.
-Valami sport?-kérdezte Sara reménykedve.
-Remek ötlet Sara.-vigyorodtam el.- És mit gondolsz majd kocogunk?-kérdeztem szenvtelenül mire mindkettőnkből kitört a nevetés.
-Bár ez nem is olyan rossz ötlet...-motyogtam.
-A kocogás?-fulladozott Sara.
-Neem a sport.-pillantottam barátnőmre.
-De hát minden sportot utálunk...Kivéve a...-itt elakadt a szava .Elhallgatott és arcán hatalmas vigyor terült szét.-Komolyan?-dadogta.
Hevesen bólogattam.Sara csillogó szemekkel fölpattant.
-Fölhívom Pault.
-Jó.-helyeseltem és bekapcsoltam a tévét.
Sarával minden sportot utálunk kivéve a lovaglást. Régen jártunk edzésekre rendszeresen, béreltünk is lovat akiket rettenetesen megszerettünk.Csak sajnos a lovarda tönkrement és a lovak szétszóródtak.Nem tudtuk meg hová kerültek kedvenceink.Sarával zavaros beszélgetésünk arra utalt,hogy szerzünk magunknak egy lovat,hogy legyen valami elfoglaltságunk. Gondolom azért hívja Pault,hogy építsen a ház mellé egy karámot. Annyira szeretném,hogy összejöjjön!
-Azt mondta jön.-kiáltott Sara.-Nem mondtam meg neki miért kell idejönnie.-mosolygott.
Pár perc múlva csöngettek.
-Helló.-vigyorgott Paul és belépett az ajtón.-Mi volt ilyen sürgős?-kérdezte mit sem sejtve.
-Paul te olyan ügyes vagy...-simultam hozzá.
-És olyan erős.-kontrázott Sara.
Paul felvont szemöldökkel mosolygott.
-Mit akartok?-kérdezte.
Sarával bosszúsan egymásra pillantottunk majd beszámoltunk neki arról,hogy szeretnénk venni egy lovat. Persze azt,hogy éjszaka akarunk lófelfedezési akcióra indulni és nem is egészen pénzért hoznánk el őket... Nos arról nem igazán.
-Mi? Lovat ? Nektek? De hát az nem lenne biztonságos...-zihálta Paul
-Miért is?
-Mert meg....Mert lehet hogy ellopnák.-mondta piros arccal Paul.Már megint ez a meg... Nem értem!
-Majd teszünk villanypásztort és éjszakára bezárjuk őket.-morogta Sara bosszúsan. Látszólag őt is idegesítette a meg-el kezdődő szócska amiről Paul nem bírt leszállni.
Paul végül megadta magát és elment a fatelepre,meg egy lovasboltba villanypásztorért. Persze ha már ott van bevásároltattunk vele mindent ami egy lónak kell meg persze néhány bála szénát és pár zsák zabot is hozott.
Hát nem aranyos?
Paul pár hét múlva vörös fejjel tette le a kalapácsot.
-Végre kész!-sikított Sara és Paul karjaiba vetette magát és én is így tettem.
-Köszi,köszi,köszi...-hálálkodtunk a fiúnak.
Készített egy karámot a ház mögött villanypásztorral,és egy kétszemélyes apró istállót. Hihetetlen milyen jól ért hozzá...Nem is értem honnan tudhat ennyi mindent az építésről.
Miután berámoltuk a nyergeket,kantárakat,kötőfékeket és egyéb kiegészítőket a pici nyergesbe Paul hazament,mi pedig kivártuk az éjjelt. Fekete farmert és fekete pulcsit húztunk. A harisnya a fejünkön már kissé túlzás lett volna.Órákig haladtunk a patak mentén,míg végre lószagot hozott a szél. Sarával felsóhajtottunk és gyorsabb tempóra kapcsoltunk. Hosszú percekbe telt mire kibukkant egy romos épület az erdőből. Oda settenkedtünk ahonnan a lovak prüszkölését hallottuk.
Benéztünk az istállóba. 6 ló állt bennt szorosan kipányvázva csontsoványan. A saját trágyájukban topogtak. Ezer meg ezer légy rajzott körülöttük.
-Remek.Pont ezt a lepratelepet kellett...-kezdte Sara dühösen miközben végigmértük a lovakat.
Rettegve pillantottunk egymásra.
-Mondd,hogy nem.-súgtam remegő hangon és lassan odasétáltam a deres kancához . Nabucco volt az. Az imádott lovam,akit egész múlt nyáron béreltem. Máskor rendezett,rövid szürke sörénye hosszú,csimbókokban lógott, tele volt bogánccsal. Teste sebes volt,szőre ápolatlan,fénytelen.
Ugyanez volt elmondható Sara lováról a sötétpej heréltről Buttlerről. A régen kíváló ugróló patái repedezettek voltak,fejét lehajtva fáradtan állt.
-Elvisszük őket.-mondtam határozottan. Sara hevesen bólogatott.
Ó persze mi zseniálisan okosan és előrelátóan egyáltalán nem terveztük meg,mit fogunk tenni ha találunk két lovat és elvisszük őket. Se kötőfék,se vezetőszár,se kantár se nyereg se Semmi!
Sara mélyet sóhajtott és elkötötte a lovat. Én is így tettem. Kivittük őket az erdőig,ahol Sara szó nélkül felült a lóra,mely mélabúsan megindult alatta hazafelé. Értetlenül meredtem rájuk,de aztán én is felugrottam Nabucco-ra és elindítottam. Életemben elősször nem én tartottam a lótól. Nekem kellett vigyáznom rá,hogy egy rúgással ne roppantsam össze magam alatt. Vicces helyzet ugye?
Nos szó nélkül léptettünk egészen hazáig. Hajnal háromkor érkeztünk meg. Amint letisztítottuk a lovakat és betettük őket a bokszokba tárcsáztam Paul számát.
-Mivan?-motyogta egy álmos hang.
-Siess.Gyere gyorsan gyorsan.-könyörögtem remegő hangon. Letette.
Kétségbeesetten bámultam a telefont.
-Szemét.-motyogtam sírással küzködve és eldobtam a telefont.Kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik. Ekkor fékcsikorgást hallottam és Paul hangját ahogy Sarával duruzsol.
Feltéptem az ajtót és kirohantam.
-Paul segíts.-zokogtam a fiúnak és a borzasztó állapotban levő lovainkra gondoltam. Csak most jutott eszembe.Keresni fogják őket. Visszaveszik őket. Rémesen fognak bánni velük.Megint.
Sara mintha csak olvasott volna a gondolataimban a fülembe súgta:-Hagytam egy cetlit.
a lovakat ne keresse. Mire ezt az üzenetet olvassa már régen külföldön lesznek.
Hálásan néztem Sarára. Megbeszéltük Paullal,hogy felhívja az állatorvost,azt mondja hogy az övé a két ló és kitalál valamit,hogy miért vannak ilyen állapotban. Mi Sarával a házból néztük az orvost aki felírt pár gyógyszert, adott nekik néhány injekciót , majd borsos számlát hagyva maga után távozott. Ezután jött a patkolókovács,megkörmölte és megpatkolta a lovakat. Pár nap múlva már régi pompájukban tündököltek. A kiegészítő tápoktól visszahízták versenysúlyukat és szemükbe visszatért az élet. Sörényüket levágtuk,kibontottuk. Újra gyönyörűek voltak és tele voltak energiával. Minden nap hosszú lovaglásokat tettünk a tengerparton,az erdőben és a hegyekben. Remek időszaka volt ez az életemnek.
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
2010. augusztus 25., szerda
2010. augusztus 8., vasárnap
Képek
Sziasztok! Amint látjátok képeket raktam föl a szereplőkről ,hogy jobban el tudjátok őket képzelni. :) Kérlek írjatok véleményt róluk. Hasonlít a ti fantáziáitokhoz? Előre is köszi. Egy hétig nem tudok majd írni mert megyek lovastáborba :) Persze írok,csak füzetbe és ha hazaértem nyomom a frisset
Pussz
Bree
Pussz
Bree
2010. augusztus 5., csütörtök
9.fejezet Örökbefogadás
-Sara..Úgy hiányoznak az állatok...-motyogtam
-De hát nap mint nap vadászunk..-válaszolta Sara.
-Nem.. nem nem a kaja,hanem mondjuk egy kiscica vagy egy kiskutya..-csillant föl a szemem.
Sara furcsán nézett rám. De hosszú könyörgés után végül beosontunk az állatmenhelyre,olyan hajnal 2 körül.
Végig sétáltunk a kutyákkal teli folyosón fejet csóváltunk. Bár mindig is kutyapárti voltam,most inkább egy kiscicát szerettem volna. Azt hiszem ezzel Sara is így volt. Amikor a macskák részlegéhez értünk az összes cica elkezdett nyávogni. Végignéztem az összeset és végül egy apró cicán akadt meg a szemem. Az alapszíne fekete volt, de a pofájától a melléig fehér folt húzódott és a lába is fehér volt. Pont mint Sylvester! Rögtön ez jutott eszembe róla így hát a kiscicát Sylvesternek kereszteltem. Sara kinézett egy krémszínű kis kandúrt, Shadenek nevezte el. Miután lenyúltuk a kiscicákat és szereztünk nekik enni, hazafelé vettük az irányt.
-De édes!-lelkendeztem. Sara lelkesen rakosgatta föl Shade-et a szekrény tetejére,mondván,hogy jót tesz neki a túlélőtábor. Mindig ezt csinálja!
Rosszallóan néztem barátnőmre és lekaptam a macskát a szekrényről.
-Sara! Kiscicaa!-hangsúlyoztam neki és meglóbáltam előtte a macskát.
-Jól van na ..-morogta és kivette a kezemből. Kezembe vettem Sylvestert és megpusziltam rózsaszín kis orrát.
-Oké csöppem..most megetetlek.. Na de macisajt! Mit csinálsz? Hülye idióta...Nyuszii...-vinnyogott Sara.Ingen kicsit furcsa szokásai voltam az állatok becézései terén.
Borzasztó!Fölsóhajtottam és Sylvester elé toltam az etetőtálat.
Holnap vacsora?
-Paul írt egy smst!-kiáltottam Sarának.
-És mit írt?-kérdezte Sara
-Azt hogy holnap elvisz minket vacsorázni!
-Oké
*
-Sziasztok.-mosolygott Paul és belépett az ajtón. Fekete póló volt rajta ,egyszerű farmerrel. Épp egy törölközőbe bugyolálva szárítottam a hajam,mire Paul becsöngetett.
-Hihetetlen- mormolta Paul rám nézve,majd a bezárt fürdőszoba ajtóra ami mögött Sara zuhanyzott.
Vigyorogva vállat vontam és fölrohantam a szobámba fölöltözni. Fölkaptam egy zöld hosszúujjút és egy farmert,majd visszasiettem hajat szárítani. Mire Sara is elkészült 9 óra volt. Paul bevitt minket fehér Opeljával Port Angelesbe.
Levender.
Ez volt az étterem neve ahol ettünk. Elég rossz volt magamba erőltetni az emberkaját de hát muszáj volt..
-Mit rendelnek?-kérdezte a pincérnő. Nagy erőmbe telt ,hogy rá ne ugorjak és meg ne vacsorázzak azon nyomban.
-Két colát és egy sprite-ot.-mondta Paul sietve. Mire a pincérnő visszajött az üdítőkkel mindenki választott. Mi Sarával rántott sajtot ettünk sült krumplival,Paul pedig egy családi tálat és még a meghagyott sültkrumplijainkat is benyomta.
-Hogy bírsz ennyit zabálni.-vágta oldalba Sara Pault. Erre Paul félrenyelte az utolsó szem sültkrumplimat és fulldokolni kezdett. A kezébe nyomtam a Colát és inni kezdett.
-Huh..-fújtatott és mérgesen nézett Sarára. Sara a plafonon levő repedést tanulmányozta. Paul megforgatta a szemét és az étlapra meredt.
-Paul..-sziszegtem-Fogd már vissza magad.
-Desszert?-vigyorgott.
Végül megadtuk magunkat és ettünk egy fagylaltkelyhet,Paul pedig egy rakás palacsintát.
-Még jó,hogy te fizetsz.-morogta Sara és hátra dőlt
Paul elkérte a számlát.
-50 dollár?-fújta Paul.Kiforgatta a zsebeit de csak 30 dolcsi volt nála. Nálam volt 10 dollár,Saránál pedig öt.
-Most pedig igényesen távozunk.-jelentette ki Paul és ellökte a székét. Gyorsan fölpattant és kisietett az étteremből.
-5 dolcsiért csak nem jönnek utánunk...-motyogta Paul és gyorsabban kezdett sétálni.
-Aha -sóhajtottam és kinyitottam a házat. Sylvester és Shade a kanapén ültek és nyávogtak.
-Van kiscicátok?-mosolygott Paul és felkapta Sylvestert. Bólintottam
-Hogyhogy nem öl.....elitek meg őket? Annyira aranyosak.-hunyorított Paul. Fölhúzott szemöldökkel néztem a fiút akinek hirtelen sürgős dolga akadt és távozott.
-De hát nap mint nap vadászunk..-válaszolta Sara.
-Nem.. nem nem a kaja,hanem mondjuk egy kiscica vagy egy kiskutya..-csillant föl a szemem.
Sara furcsán nézett rám. De hosszú könyörgés után végül beosontunk az állatmenhelyre,olyan hajnal 2 körül.
Végig sétáltunk a kutyákkal teli folyosón fejet csóváltunk. Bár mindig is kutyapárti voltam,most inkább egy kiscicát szerettem volna. Azt hiszem ezzel Sara is így volt. Amikor a macskák részlegéhez értünk az összes cica elkezdett nyávogni. Végignéztem az összeset és végül egy apró cicán akadt meg a szemem. Az alapszíne fekete volt, de a pofájától a melléig fehér folt húzódott és a lába is fehér volt. Pont mint Sylvester! Rögtön ez jutott eszembe róla így hát a kiscicát Sylvesternek kereszteltem. Sara kinézett egy krémszínű kis kandúrt, Shadenek nevezte el. Miután lenyúltuk a kiscicákat és szereztünk nekik enni, hazafelé vettük az irányt.
-De édes!-lelkendeztem. Sara lelkesen rakosgatta föl Shade-et a szekrény tetejére,mondván,hogy jót tesz neki a túlélőtábor. Mindig ezt csinálja!
Rosszallóan néztem barátnőmre és lekaptam a macskát a szekrényről.
-Sara! Kiscicaa!-hangsúlyoztam neki és meglóbáltam előtte a macskát.
-Jól van na ..-morogta és kivette a kezemből. Kezembe vettem Sylvestert és megpusziltam rózsaszín kis orrát.
-Oké csöppem..most megetetlek.. Na de macisajt! Mit csinálsz? Hülye idióta...Nyuszii...-vinnyogott Sara.Ingen kicsit furcsa szokásai voltam az állatok becézései terén.
Borzasztó!Fölsóhajtottam és Sylvester elé toltam az etetőtálat.
Holnap vacsora?
-Paul írt egy smst!-kiáltottam Sarának.
-És mit írt?-kérdezte Sara
-Azt hogy holnap elvisz minket vacsorázni!
-Oké
*
-Sziasztok.-mosolygott Paul és belépett az ajtón. Fekete póló volt rajta ,egyszerű farmerrel. Épp egy törölközőbe bugyolálva szárítottam a hajam,mire Paul becsöngetett.
-Hihetetlen- mormolta Paul rám nézve,majd a bezárt fürdőszoba ajtóra ami mögött Sara zuhanyzott.
Vigyorogva vállat vontam és fölrohantam a szobámba fölöltözni. Fölkaptam egy zöld hosszúujjút és egy farmert,majd visszasiettem hajat szárítani. Mire Sara is elkészült 9 óra volt. Paul bevitt minket fehér Opeljával Port Angelesbe.
Levender.
Ez volt az étterem neve ahol ettünk. Elég rossz volt magamba erőltetni az emberkaját de hát muszáj volt..
-Mit rendelnek?-kérdezte a pincérnő. Nagy erőmbe telt ,hogy rá ne ugorjak és meg ne vacsorázzak azon nyomban.
-Két colát és egy sprite-ot.-mondta Paul sietve. Mire a pincérnő visszajött az üdítőkkel mindenki választott. Mi Sarával rántott sajtot ettünk sült krumplival,Paul pedig egy családi tálat és még a meghagyott sültkrumplijainkat is benyomta.
-Hogy bírsz ennyit zabálni.-vágta oldalba Sara Pault. Erre Paul félrenyelte az utolsó szem sültkrumplimat és fulldokolni kezdett. A kezébe nyomtam a Colát és inni kezdett.
-Huh..-fújtatott és mérgesen nézett Sarára. Sara a plafonon levő repedést tanulmányozta. Paul megforgatta a szemét és az étlapra meredt.
-Paul..-sziszegtem-Fogd már vissza magad.
-Desszert?-vigyorgott.
Végül megadtuk magunkat és ettünk egy fagylaltkelyhet,Paul pedig egy rakás palacsintát.
-Még jó,hogy te fizetsz.-morogta Sara és hátra dőlt
Paul elkérte a számlát.
-50 dollár?-fújta Paul.Kiforgatta a zsebeit de csak 30 dolcsi volt nála. Nálam volt 10 dollár,Saránál pedig öt.
-Most pedig igényesen távozunk.-jelentette ki Paul és ellökte a székét. Gyorsan fölpattant és kisietett az étteremből.
-5 dolcsiért csak nem jönnek utánunk...-motyogta Paul és gyorsabban kezdett sétálni.
-Aha -sóhajtottam és kinyitottam a házat. Sylvester és Shade a kanapén ültek és nyávogtak.
-Van kiscicátok?-mosolygott Paul és felkapta Sylvestert. Bólintottam
-Hogyhogy nem öl.....elitek meg őket? Annyira aranyosak.-hunyorított Paul. Fölhúzott szemöldökkel néztem a fiút akinek hirtelen sürgős dolga akadt és távozott.
2010. augusztus 4., szerda
8. fejezet Nyakig a pácban
-Most,hogy a takarítónő részletes személyleírást adott a gyilkososkról,több ember is jelentkezett,hogy látták őket.-hangzott a bemondónő monoton hangja. Sarával döbbenten bámultunk egymásra.
Hirtelen a képernyőn a reszketeg néni jelent meg.
-Az egyiknek sűrű fufruja volt és barna haja,a másiknak is csak neki oldalfrufru díszelgett azon a márványfehér képén.-dühöngött a takarítónő. Nagyon fölzaklatták az elmegyógyintézetben eltöltött napok.
-Az egyiken kék póló volt,fehér nadrággal,a másikon pedig tiszta fekete. A ruhájuk szakadt volt,véres és mocskos.-magyarázta az öregasszony.
-Ám órákkal később egy középkorú hölgy jelezte,hogy látta ahogy megöltek egy szőke lányt és egy barna hajú fiút.Majd másnapra újabb férfi jelentkezett,ám az ő története igen érdekesnek ígérkezett. Azt állította,hogy az egyik lány betört a házukba,megfenyegette őket,majd erőszakkal szabályosan "kitoloncolta" őket az épületből. A rendőrök nem mernek lépni az ügy ellen.
-Nekem gyerekeim vannak,feleségem! Nem fogok odamenni a házhoz,mert hatalmas veszély fenyeget.-nyilatkozta egy rendőr. Seattle tehetetlen.-mondta vészjóslóan a bemondó és vége lett a híreknek.
-Istenem...-nyekeregtem. Sara üveges tekintettel nézett maga elé. Ekkor hangosan dörömböltek az ajtón. Mindketten összerezzentünk és hatalmasat nyeltünk.
Föltápászkodtam és ajtót nyitottam. Az ajtóban Paul állt. Arcán színlelt mosoly bújkált,szeme rángatózott az idegességtől.
-Paul mi van?-karoltam át a fiút és behúztam a házba. Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Ez a ház.. Nem mondhatom,hogy ja Paul azért lakunk egyedül ebben a kéróban,mert vámpírok vagyunk és ha hazamennénk a saját családunkat gyilkolnánk le,vagy Hé Paul! Láttad a tévében a fél nyolcas híreket? Igeeen mi vagyunk a Seattle-i gyilkosok ! Igen! Mi foglaltuk le ezt a házat a férfitől és Igen mi mészároltuk le az éttermet. Hé Paul mi van? Hé ! Jól vagy? Sara hívd a mentőket...-futott át az agyamon ez a hosszú gondolatmenet egy pillanat alatt.
-Jó kis ház.-mondta Paul és lehuppant a kanapéra.
-Ideges vagy?-kérdeztem Pault. Bár tudtam a választ.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőletek.-morogta a fiú.Majd fölcsillant a szeme.
-Tudjátok mit szoktam csinálni ha ideges vagyok?-kérdezte. Mint egy kisgyerek aki új csínyt eszelt ki.
Kérdőn néztünk barátunkra. Ő csak megfogta a kezünket és húzni kezdett. Ki,a tengerparta.
Föl. Föl a hatalmas sziklára.
-Paul ezt ugye nem gondolod komolyan.-vigyorogtam tanácstalanul.
-Ó dehogynem. Belevalóak vagytok nem?-kérdezte kaján vigyorral majd hirtelen mozdulattal lelökött a szikláról. Zuhanás közben,mintha valaki az erdőben fölszisszent volna,de biztos csak a szél.-gondoltam.
Őrületes érzés volt! Mámorító! Csak úgy hasítottam a levegőt. Az adrenalinszintem ,már ha van ilyen a vámpíroknál az egekbe szökött. Csak zuhantam és zuhantam,mintha sose akarna véget érni.-ilyen és eféle szép gondolatok jutottak eszembe,miközben észrevétlenül becsapódtam a sötétszürke óceánba.
-Hoppá..-vigyorodtam el magam a víz alatt, ami mintha nem hideg hanem langyos lett volna. Hagytam,hogy a hullámok ide-oda cibáljanak.Élveztem a tenger pajkos játékát mozdulatlan testemmel. Ekkor csattanást hallottam. Majd az erdő felől morgás hangját hozta a szél. Már megint az a farkas?
Paul kidugta vizes fejét a vízből és elüvöltötte magát:
-Fogd már vissza magad!-ordított az erdő felé és rám nézett.
-Semmi bajod.. Akkor meg mit pofázik...-suttogta rettenetesen halkan. Úgy tettem mintha nem hallottam volna. Mivan?-ötlött fel bennem a gondolat ,de ekkor Sara érkezett meg.
-Ez istenkirály volt!-kiáltott és rámászott Paul hátára.
Kiúsztunk a partra. Csurom vizesek voltunk. Eldöcögtünk a házunkig és adtunk Paulnak egy törölközőt. Miután nagyjából megszárítkozott gyorsan elsietett.
-Ezt megismételhetnénk.-mosolygott Sara.
-Nem.-vágtam rá és kimentem a szobából.
Hirtelen a képernyőn a reszketeg néni jelent meg.
-Az egyiknek sűrű fufruja volt és barna haja,a másiknak is csak neki oldalfrufru díszelgett azon a márványfehér képén.-dühöngött a takarítónő. Nagyon fölzaklatták az elmegyógyintézetben eltöltött napok.
-Az egyiken kék póló volt,fehér nadrággal,a másikon pedig tiszta fekete. A ruhájuk szakadt volt,véres és mocskos.-magyarázta az öregasszony.
-Ám órákkal később egy középkorú hölgy jelezte,hogy látta ahogy megöltek egy szőke lányt és egy barna hajú fiút.Majd másnapra újabb férfi jelentkezett,ám az ő története igen érdekesnek ígérkezett. Azt állította,hogy az egyik lány betört a házukba,megfenyegette őket,majd erőszakkal szabályosan "kitoloncolta" őket az épületből. A rendőrök nem mernek lépni az ügy ellen.
-Nekem gyerekeim vannak,feleségem! Nem fogok odamenni a házhoz,mert hatalmas veszély fenyeget.-nyilatkozta egy rendőr. Seattle tehetetlen.-mondta vészjóslóan a bemondó és vége lett a híreknek.
-Istenem...-nyekeregtem. Sara üveges tekintettel nézett maga elé. Ekkor hangosan dörömböltek az ajtón. Mindketten összerezzentünk és hatalmasat nyeltünk.
Föltápászkodtam és ajtót nyitottam. Az ajtóban Paul állt. Arcán színlelt mosoly bújkált,szeme rángatózott az idegességtől.
-Paul mi van?-karoltam át a fiút és behúztam a házba. Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Ez a ház.. Nem mondhatom,hogy ja Paul azért lakunk egyedül ebben a kéróban,mert vámpírok vagyunk és ha hazamennénk a saját családunkat gyilkolnánk le,vagy Hé Paul! Láttad a tévében a fél nyolcas híreket? Igeeen mi vagyunk a Seattle-i gyilkosok ! Igen! Mi foglaltuk le ezt a házat a férfitől és Igen mi mészároltuk le az éttermet. Hé Paul mi van? Hé ! Jól vagy? Sara hívd a mentőket...-futott át az agyamon ez a hosszú gondolatmenet egy pillanat alatt.
-Jó kis ház.-mondta Paul és lehuppant a kanapéra.
-Ideges vagy?-kérdeztem Pault. Bár tudtam a választ.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőletek.-morogta a fiú.Majd fölcsillant a szeme.
-Tudjátok mit szoktam csinálni ha ideges vagyok?-kérdezte. Mint egy kisgyerek aki új csínyt eszelt ki.
Kérdőn néztünk barátunkra. Ő csak megfogta a kezünket és húzni kezdett. Ki,a tengerparta.
Föl. Föl a hatalmas sziklára.
-Paul ezt ugye nem gondolod komolyan.-vigyorogtam tanácstalanul.
-Ó dehogynem. Belevalóak vagytok nem?-kérdezte kaján vigyorral majd hirtelen mozdulattal lelökött a szikláról. Zuhanás közben,mintha valaki az erdőben fölszisszent volna,de biztos csak a szél.-gondoltam.
Őrületes érzés volt! Mámorító! Csak úgy hasítottam a levegőt. Az adrenalinszintem ,már ha van ilyen a vámpíroknál az egekbe szökött. Csak zuhantam és zuhantam,mintha sose akarna véget érni.-ilyen és eféle szép gondolatok jutottak eszembe,miközben észrevétlenül becsapódtam a sötétszürke óceánba.
-Hoppá..-vigyorodtam el magam a víz alatt, ami mintha nem hideg hanem langyos lett volna. Hagytam,hogy a hullámok ide-oda cibáljanak.Élveztem a tenger pajkos játékát mozdulatlan testemmel. Ekkor csattanást hallottam. Majd az erdő felől morgás hangját hozta a szél. Már megint az a farkas?
Paul kidugta vizes fejét a vízből és elüvöltötte magát:
-Fogd már vissza magad!-ordított az erdő felé és rám nézett.
-Semmi bajod.. Akkor meg mit pofázik...-suttogta rettenetesen halkan. Úgy tettem mintha nem hallottam volna. Mivan?-ötlött fel bennem a gondolat ,de ekkor Sara érkezett meg.
-Ez istenkirály volt!-kiáltott és rámászott Paul hátára.
Kiúsztunk a partra. Csurom vizesek voltunk. Eldöcögtünk a házunkig és adtunk Paulnak egy törölközőt. Miután nagyjából megszárítkozott gyorsan elsietett.
-Ezt megismételhetnénk.-mosolygott Sara.
-Nem.-vágtam rá és kimentem a szobából.
7.fejezet Amatőrök
Sara éppen a sakk szabályaiba próbált bevezetni,hatalmas unalmunkban.
-Ezt nem értem!Olyan hülyeség...-morogtam,mikor királynőjével minden lépésemet sakkba tartotta. Fölkaptam az egyik huszárt és szórakozottan forgatni kezdtem. Sara türelmesen nézett és kezében még mindig az a kő volt,amihez annyira ragaszkodott. Váltig állította,hogy pont olyan ,mint egy farkas,de szerintem csak aszalt szilva alakja volt.Megborzongtam.Emlékeztem emberi életemben gyűlöltem az aszalt szilvát.
Ekkor hirtelen hatalmas zörejjel berobbant az ajtó.
-Mi a fene?-morogta Sara és fölpattant.
-Várj.-suttogtam és megfogtam a karját.Lerántottam magam mellé és a szájára tapasztottam kezemet.Némán hallgattunk. Két ember szívverése,lélegzete,és lopakodása hangzott a házunkba. Lassan kisompolyogtunk a nappaliból a konyhába.
Egy símaszkos ember éppen egy hatalmas zsákba próbálta betuszkolni újonnan szerzett plazmatévénket.
A másik ember két frissen szerzett Apple márkájú laptopunkat nyomorgatta be egy túrahátizsákba.
Csípőre tett kézzel álltunk és néztük az ügyködésüket.Szegények!-sóhajtottam halkan.
-Mi járatban fiúk?-csengett a hangom a néma csöndben.
Rémülten néztek föl,de mikor meglátták,hogy csak két lány az elvigyorodtak.
Újra fölsóhajtottam.
-Ezt nem kellett volna.-vicsorgott Sara és pillanatok alatt kikapta a betörő kezéből új,imádott laptopját.
Odaléptem a tévét gyömöszkélő emberhez és megragadtam a nyakát.
-Ez nagyon rossz ötlet volt.-fújtattam és megszorítottam. Vagyishogy akartam de túl heves mozdulattal,hallottam ahogy a nyaka eltörik.
-Hoppá!-trilláztam és a földre dobtam a hullát.
Sara is végzett a másikkal.
-El kell rejtenünk őket.-mondtam komolyan és fölvettem az egyik holttestet.
-Ássuk el őket!-csillant föl Sara szeme.
-Sara.. Túl sok krimit nézel.-mondtam komoran,erre mindketten elnevettük magunkat. Érdekes. Meg kellett volna bánnom,hogy megöltem őt. De nem tettem. Egyszerűen elvakított az új erő,a gyorsaság,a hatalom.
Akkor még fogalmam sem volt,mennyire el tudnak bánni egy magamfajtával. Az emberi életek csupán annyit jelentettek nekem,mintha lefejeztem volna egy Barbie babát. Magyarán semmit. Abszolút jelentéktelen kis tényező volt,hogy gyilkoltam. Öltem.Öltem embert és nem is egyet. Nem is egyet hanem sokat. Sokat sokat rengeteget. Utolsó perceimben is ezen agyaltam. Nem feltétlen kellett volna gyilkológépnek lennem. Volt más élet is. A sárgaszeműek nem öltek embereket. Velük új,patyolat tiszta életet kezdhettem volna. De sajnos ezt már nem tehettem meg.
*
A hullákat végül tényleg elástuk. Aztán nyugodtan,mintha mi sem történt volna visszamentünk a házba és folytattuk a sakkozást.
-Megyek olvasok egy kicsit.-jelentettem ki és bevonultam a szobámba. Sara is így tett. Nem bírtam másra gondolni. Azokban az emberekben ott a vér. Nekik már úgyis mindegy.Riley nem fogja megtudni. Nem tudhatja meg...-győzködtem magam.
Kárba fog veszni az a sok pompás vér... Muszáj kimennem és meginnom,a szomjúság kibírhatatlan,ráadásul a szemem is szénfekete. Nem bírom. A torkom mart. Kiugrottam az ablakon. Rohantam az erdő mélyére pont oda ahol elástuk a hullákat.
Sara ott térdelt a földkupacon és vadul kaparta a földet.
Hirtelen olyan megállíthatatlanul elkezdtem nevetni,hogy a földre roskadtam. Csilingelő kacagásom megtörte az erdő csendjét. Sara rémülten fölnézett és mikor meglátott elvigyorodott. Fölállt és odajött hozzám.
-Gyere menjünk.-suttogta és visszamentünk a házba.
-Holnap elmegyünk vadászni.-mormogtam még mindig vigyorogva.
*
Reggel korán indultunk Elindultunk egy szagnyomon és találtunk öt szarvast. Ráugrottam a legnagyobbra és megharaptam a nyakát. Még meleg volt és friss,így egy fokkal jobb,mint amit Riley hozott nekünk.
A megváltó vér megállíthatatlanul csurgott le a torkomon. Sokkal tovább tartott,mint egy ember. Mikor kiürült megnyaltam a számat és egy újabb példányra vetettem rá magam. Megöltem négyet az ötből,mert Sara nemrég volt vadászni, de a szomjam nem igazán csillapodott. Zavartan néztem Sarára. Általában már egy embertől is jobb volt nemhogy négytől...
Sara megértően bólintott. Találtunk még pár szarvast és néhány vaddisznót (tudom undorító) ,és miután elfogyasztottuk őket elégedetten tértünk vissza házunkba. A szomjunk még így is rettenetes volt,de nem olyan rossz,mint a vadászat előtt. Sara bekapcsolta a tévét és megkereste a híradót. Némán bámultunk a bemondónőre. Rólunk beszélt.
-Ezt nem értem!Olyan hülyeség...-morogtam,mikor királynőjével minden lépésemet sakkba tartotta. Fölkaptam az egyik huszárt és szórakozottan forgatni kezdtem. Sara türelmesen nézett és kezében még mindig az a kő volt,amihez annyira ragaszkodott. Váltig állította,hogy pont olyan ,mint egy farkas,de szerintem csak aszalt szilva alakja volt.Megborzongtam.Emlékeztem emberi életemben gyűlöltem az aszalt szilvát.
Ekkor hirtelen hatalmas zörejjel berobbant az ajtó.
-Mi a fene?-morogta Sara és fölpattant.
-Várj.-suttogtam és megfogtam a karját.Lerántottam magam mellé és a szájára tapasztottam kezemet.Némán hallgattunk. Két ember szívverése,lélegzete,és lopakodása hangzott a házunkba. Lassan kisompolyogtunk a nappaliból a konyhába.
Egy símaszkos ember éppen egy hatalmas zsákba próbálta betuszkolni újonnan szerzett plazmatévénket.
A másik ember két frissen szerzett Apple márkájú laptopunkat nyomorgatta be egy túrahátizsákba.
Csípőre tett kézzel álltunk és néztük az ügyködésüket.Szegények!-sóhajtottam halkan.
-Mi járatban fiúk?-csengett a hangom a néma csöndben.
Rémülten néztek föl,de mikor meglátták,hogy csak két lány az elvigyorodtak.
Újra fölsóhajtottam.
-Ezt nem kellett volna.-vicsorgott Sara és pillanatok alatt kikapta a betörő kezéből új,imádott laptopját.
Odaléptem a tévét gyömöszkélő emberhez és megragadtam a nyakát.
-Ez nagyon rossz ötlet volt.-fújtattam és megszorítottam. Vagyishogy akartam de túl heves mozdulattal,hallottam ahogy a nyaka eltörik.
-Hoppá!-trilláztam és a földre dobtam a hullát.
Sara is végzett a másikkal.
-El kell rejtenünk őket.-mondtam komolyan és fölvettem az egyik holttestet.
-Ássuk el őket!-csillant föl Sara szeme.
-Sara.. Túl sok krimit nézel.-mondtam komoran,erre mindketten elnevettük magunkat. Érdekes. Meg kellett volna bánnom,hogy megöltem őt. De nem tettem. Egyszerűen elvakított az új erő,a gyorsaság,a hatalom.
Akkor még fogalmam sem volt,mennyire el tudnak bánni egy magamfajtával. Az emberi életek csupán annyit jelentettek nekem,mintha lefejeztem volna egy Barbie babát. Magyarán semmit. Abszolút jelentéktelen kis tényező volt,hogy gyilkoltam. Öltem.Öltem embert és nem is egyet. Nem is egyet hanem sokat. Sokat sokat rengeteget. Utolsó perceimben is ezen agyaltam. Nem feltétlen kellett volna gyilkológépnek lennem. Volt más élet is. A sárgaszeműek nem öltek embereket. Velük új,patyolat tiszta életet kezdhettem volna. De sajnos ezt már nem tehettem meg.
*
A hullákat végül tényleg elástuk. Aztán nyugodtan,mintha mi sem történt volna visszamentünk a házba és folytattuk a sakkozást.
-Megyek olvasok egy kicsit.-jelentettem ki és bevonultam a szobámba. Sara is így tett. Nem bírtam másra gondolni. Azokban az emberekben ott a vér. Nekik már úgyis mindegy.Riley nem fogja megtudni. Nem tudhatja meg...-győzködtem magam.
Kárba fog veszni az a sok pompás vér... Muszáj kimennem és meginnom,a szomjúság kibírhatatlan,ráadásul a szemem is szénfekete. Nem bírom. A torkom mart. Kiugrottam az ablakon. Rohantam az erdő mélyére pont oda ahol elástuk a hullákat.
Sara ott térdelt a földkupacon és vadul kaparta a földet.
Hirtelen olyan megállíthatatlanul elkezdtem nevetni,hogy a földre roskadtam. Csilingelő kacagásom megtörte az erdő csendjét. Sara rémülten fölnézett és mikor meglátott elvigyorodott. Fölállt és odajött hozzám.
-Gyere menjünk.-suttogta és visszamentünk a házba.
-Holnap elmegyünk vadászni.-mormogtam még mindig vigyorogva.
*
Reggel korán indultunk Elindultunk egy szagnyomon és találtunk öt szarvast. Ráugrottam a legnagyobbra és megharaptam a nyakát. Még meleg volt és friss,így egy fokkal jobb,mint amit Riley hozott nekünk.
A megváltó vér megállíthatatlanul csurgott le a torkomon. Sokkal tovább tartott,mint egy ember. Mikor kiürült megnyaltam a számat és egy újabb példányra vetettem rá magam. Megöltem négyet az ötből,mert Sara nemrég volt vadászni, de a szomjam nem igazán csillapodott. Zavartan néztem Sarára. Általában már egy embertől is jobb volt nemhogy négytől...
Sara megértően bólintott. Találtunk még pár szarvast és néhány vaddisznót (tudom undorító) ,és miután elfogyasztottuk őket elégedetten tértünk vissza házunkba. A szomjunk még így is rettenetes volt,de nem olyan rossz,mint a vadászat előtt. Sara bekapcsolta a tévét és megkereste a híradót. Némán bámultunk a bemondónőre. Rólunk beszélt.
2010. augusztus 2., hétfő
6. fejezet Hajsza
-Menjünk sétálni.-javasolta Sara legnagyobb unalmunk közepette.
-Rendben.-feleltem unottan és fölálltam.
-Csak felöltözöm.-vigyorgott rám Sara és eltűnt újdonsült gardróbunk irányába. Fejcsóválva követtem.
Sara lekapta az apró pólóanyagból készült sortját és a topot ami rajta volt. Én is ugyanezt tettem. Ez elég kényelmes "itthoni" öltözék volt. Sara felvett egy fekete farmert én pedig egy világos,koptatott darabot szemeltem ki magamnak. Barátnőm lila ujjatlan fölsőt húzott én pedig egy kék rövid ujjút.
-Mehetünk-jelentettem ki és elindultam,ki a házból.
-Most merre?-kérdezte Sara.
-Menjünk le a tengerpartra.-válaszoltam és a z óceán morajlása felé vettem az irányt. Átbaktattunk a sűrű, a zöld minden árnyalatában játszó erdőn,melyen állandó köd ült. Már kezdtek ritkulni a fák,csak néhol pár páfrány tünedezett fel a tengerpartra vezető úton. Végül megpillantottuk az óceánt. Kora reggel volt,bár a Nap már fölkelt. A messze elnyúló eget felhők borították . Az óceán sötétszürkén háborgott. Hullámai ki-kicsaptak a partra. Végig sétáltunk a színes kavicsokkal borított parton,el egészen az uszadékfák csoportjáig. Messze egy tábla hírdette La Push. Letelepedtem egy fehér uszadékfára és a távolba néztem. Az öblöt sziklák keretezték,melyeken hatalmas örökzöldek álltak rendíthetetlenül,ki tudja hány éve. Sarával némán figyeltük a tájat. A sötétszürke tenger egy hatalmas hulláma elérte a lábunkat. De nem éreztem hidegnek,pedig még csak május közepén jártunk. Hirtelen az egyik sziklán alakok kezdtek kibontakozni. Persze rettentően kifinomult szememmel gyorsan össze tudtam számolni, 8-an voltak,de az arcukat már nem látam. Túlságosan messze voltak. Egy férfi,egy lány és hat fiú álldogált a szikla szélén. Mindegyik bőre bronzszínű,hajuk szénfekete. Félmeztelen voltak,kivéve a lányt így láttam rettentő izmos felsőtestüket.
-Ezek meg mit művelnek?-kérdeztem idegesen.
-Nem tudom.-motyogta Sara és szemét újra az álldogállókra szegezte.
Majd az egyik nekifutott.
-Uramisten!-kaptam szám elé a kezem.És ez így ment míg mindannyian levetődtek a hatalmas sziklaszirtről. Egy fiú maradt utoljára. Ő is nekifutott és ugrott volna, de hirtelen megcsúszott.
-Ne!-sikítottam és láttam ahogy a fiú egy ideig egyensúlyát vesztve kalimpál a levegőbe,majd a vízbe csapódik.Eszeveszett sebességgel kezdtem rohanni a víz felé.Sara pillanatok alatt beért és elkapta a karom.
-Bree!Nyugi!-suttogta és a part felé mutatott. A távoli parton a fiú kecmergett ki a vízből.Nem láttam az arcát,de mintha vigyorgott volna. Mi? Ez meg hogy lehet?Vigyorgott? Normális ember nem éli túl ezt a becsapódást...-merengtem.Addig bámultunk az alakok után,míg nyomuk nem veszett az erdőben.
Hitetlenkedő pillantások közepette elindultunk az erdőbe,vissza a házba.A házunkba.-Büszkén ízlelgettem magamban a szót.
Némán sétáltunk egymás mellett,halk,szinte surranó lépteink elvesztek az erdő háttérzajában. Hirtelen halk szitkozódás törte meg a csendet,majd mintha valami széthasadt volna,a következő pillanatban vad morgás hallatszott közvetlen a hátunk mögül.Lopva hátrapillantottam. Egy hatalmas ezüstszürke farkas állt mögöttünk.
Akkor volt,mint egy jól kifejlett ló.Hatalmas izmos teste megfeszült,ugrásra készen állt. Rájöttem,hogy mi vagyunk a célpont így villámgyors futásba eredtem. Sara is követte a példám.De sajnos a farkas is. Áthajszolt az egész erdőn,Néha majdnem beért és akkor már a lábunknál csattogtak hatalmas agyarai.
-Sara..-ziháltam
-Hm?-kérdezte a lány. Érdeklődöen rám nézett. Aranyszín szeme csillogott az izgalomtól.Pupillái hatalmasra tágultak.
-Semmi.-motyogtam és gyorsabbra vettem a tempót.
A farkas egészen egy apró tisztásig kergetett bennünket. Ekkor hirtelen megálltam és szembefordultam az óriási állattal. A farkas hatalmasat fékezett és megállt. Felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. Olyan ismerős volt ez a tekintet...
Félrefordította a fejét ls nyüszíteni kezdett. Mintha panaszkodással összekevert káromkodás lett volna.
-Bree Gyere már!-kiáltott Sara a tisztás másik végéből.
-Várj!-intettem le.A farkas lesunyt fülekkel beugrott a fák közé.Tátott szájjal meredtem a bestia után.
-Ez meg mi volt?-suhant oda mellém Sara.
-Fogalmam sincs.-morogtam.
Ekkor egy fiú ugrott ki a bokrok közül. Izmos,bronzbarna felsőtest, rövidre nyírt fekete haj.
-Paul!-lelkendeztem és a nyakába ugrottam. Paul lefejtette kezeimet a nyakáról és befogta az orrát.
-Sziasztok.-mondta orrhangon
-Paul!Ne már!-lökte oldalba Sara.
Paul vigyorogva leengedte a kezét és hatalmas karjával magához húzott bennünket.
-Hát itt vagytok.-sóhajtott lemondóan.
Paul két évvel fölöttünk járt a suliban és nagyon jóban voltunk vele. Minden hétvégén elmentünk valahová,moziba vagy valami. Persze csak haverok voltunk. Akkor barátkoztunk össze mikor év elején Samantha kiszemelt bennünket és folyamatosan minket piszkált. Paul lerendezte.
Most pedig én is.De én örökre
-Paul!Hogy kerülsz ide?-faggattam a fiút.
-Inkább ti hogy kerültök ide?-kérdezte szomorúan.Nem tudom mi baja volt.Gondolom észre vette a változást de nem hinném hogy emiatt szomorkodott.
-Csak ugráltunk a srácokkal.-válaszolt Paul előbbi kérdésemre,látva,hogy mi hallgatunk.
-Ti voltatok?-hüledezett Sara.
-Mi van azzal a fiúval aki megcsúszott?-kérdeztem gyorsan.Nem tudtam volna megmagyarázni miért érdekel ennyire.
-Láttatok minket?-csillant fel Paul szeme.
Sürgetően bólintottam.
-Jaa Embry..-vigyorgott Paul.-Jól van. Minden oké.Csak megcsúszott,ennyi az egész.
-Csak megcsúszott?-kérdeztem döbbenten.-De hát nem láttad hogy lezuhant?-kérdeztem kétségbeesve.
Paul furcsán nézett rám.Még ő néz furcsán rám.. Remek..
-Jajj Bree..Nyugi már Embry tud vigyázni.-mosolygott bocsánatkérően.
-Azt láttam...-motyogtam.
-De miért is kérdezted?-kérdezte somolyogva.
Elkomorodtam.
-Paul...Az ember- itt kissé megakadtam és ezt Paul is észrevette.Hirtelen dühös villámok cikáztak tekintetében-Nem minden nap lát egy embert lezuhanni egy ilyen magas szikláról.-morogtam.
-Jó jó!-emelte föl a kezét.Hirtelen farkasüvöltés rázta meg a tisztás nyugalmát.
-Sajnálom mennem kell.-mondta a fiú.-Majd kereslek.-nézett rám és eltűnt.
-Rendben.-feleltem unottan és fölálltam.
-Csak felöltözöm.-vigyorgott rám Sara és eltűnt újdonsült gardróbunk irányába. Fejcsóválva követtem.
Sara lekapta az apró pólóanyagból készült sortját és a topot ami rajta volt. Én is ugyanezt tettem. Ez elég kényelmes "itthoni" öltözék volt. Sara felvett egy fekete farmert én pedig egy világos,koptatott darabot szemeltem ki magamnak. Barátnőm lila ujjatlan fölsőt húzott én pedig egy kék rövid ujjút.
-Mehetünk-jelentettem ki és elindultam,ki a házból.
-Most merre?-kérdezte Sara.
-Menjünk le a tengerpartra.-válaszoltam és a z óceán morajlása felé vettem az irányt. Átbaktattunk a sűrű, a zöld minden árnyalatában játszó erdőn,melyen állandó köd ült. Már kezdtek ritkulni a fák,csak néhol pár páfrány tünedezett fel a tengerpartra vezető úton. Végül megpillantottuk az óceánt. Kora reggel volt,bár a Nap már fölkelt. A messze elnyúló eget felhők borították . Az óceán sötétszürkén háborgott. Hullámai ki-kicsaptak a partra. Végig sétáltunk a színes kavicsokkal borított parton,el egészen az uszadékfák csoportjáig. Messze egy tábla hírdette La Push. Letelepedtem egy fehér uszadékfára és a távolba néztem. Az öblöt sziklák keretezték,melyeken hatalmas örökzöldek álltak rendíthetetlenül,ki tudja hány éve. Sarával némán figyeltük a tájat. A sötétszürke tenger egy hatalmas hulláma elérte a lábunkat. De nem éreztem hidegnek,pedig még csak május közepén jártunk. Hirtelen az egyik sziklán alakok kezdtek kibontakozni. Persze rettentően kifinomult szememmel gyorsan össze tudtam számolni, 8-an voltak,de az arcukat már nem látam. Túlságosan messze voltak. Egy férfi,egy lány és hat fiú álldogált a szikla szélén. Mindegyik bőre bronzszínű,hajuk szénfekete. Félmeztelen voltak,kivéve a lányt így láttam rettentő izmos felsőtestüket.
-Ezek meg mit művelnek?-kérdeztem idegesen.
-Nem tudom.-motyogta Sara és szemét újra az álldogállókra szegezte.
Majd az egyik nekifutott.
-Uramisten!-kaptam szám elé a kezem.És ez így ment míg mindannyian levetődtek a hatalmas sziklaszirtről. Egy fiú maradt utoljára. Ő is nekifutott és ugrott volna, de hirtelen megcsúszott.
-Ne!-sikítottam és láttam ahogy a fiú egy ideig egyensúlyát vesztve kalimpál a levegőbe,majd a vízbe csapódik.Eszeveszett sebességgel kezdtem rohanni a víz felé.Sara pillanatok alatt beért és elkapta a karom.
-Bree!Nyugi!-suttogta és a part felé mutatott. A távoli parton a fiú kecmergett ki a vízből.Nem láttam az arcát,de mintha vigyorgott volna. Mi? Ez meg hogy lehet?Vigyorgott? Normális ember nem éli túl ezt a becsapódást...-merengtem.Addig bámultunk az alakok után,míg nyomuk nem veszett az erdőben.
Hitetlenkedő pillantások közepette elindultunk az erdőbe,vissza a házba.A házunkba.-Büszkén ízlelgettem magamban a szót.
Némán sétáltunk egymás mellett,halk,szinte surranó lépteink elvesztek az erdő háttérzajában. Hirtelen halk szitkozódás törte meg a csendet,majd mintha valami széthasadt volna,a következő pillanatban vad morgás hallatszott közvetlen a hátunk mögül.Lopva hátrapillantottam. Egy hatalmas ezüstszürke farkas állt mögöttünk.
Akkor volt,mint egy jól kifejlett ló.Hatalmas izmos teste megfeszült,ugrásra készen állt. Rájöttem,hogy mi vagyunk a célpont így villámgyors futásba eredtem. Sara is követte a példám.De sajnos a farkas is. Áthajszolt az egész erdőn,Néha majdnem beért és akkor már a lábunknál csattogtak hatalmas agyarai.
-Sara..-ziháltam
-Hm?-kérdezte a lány. Érdeklődöen rám nézett. Aranyszín szeme csillogott az izgalomtól.Pupillái hatalmasra tágultak.
-Semmi.-motyogtam és gyorsabbra vettem a tempót.
A farkas egészen egy apró tisztásig kergetett bennünket. Ekkor hirtelen megálltam és szembefordultam az óriási állattal. A farkas hatalmasat fékezett és megállt. Felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. Olyan ismerős volt ez a tekintet...
Félrefordította a fejét ls nyüszíteni kezdett. Mintha panaszkodással összekevert káromkodás lett volna.
-Bree Gyere már!-kiáltott Sara a tisztás másik végéből.
-Várj!-intettem le.A farkas lesunyt fülekkel beugrott a fák közé.Tátott szájjal meredtem a bestia után.
-Ez meg mi volt?-suhant oda mellém Sara.
-Fogalmam sincs.-morogtam.
Ekkor egy fiú ugrott ki a bokrok közül. Izmos,bronzbarna felsőtest, rövidre nyírt fekete haj.
-Paul!-lelkendeztem és a nyakába ugrottam. Paul lefejtette kezeimet a nyakáról és befogta az orrát.
-Sziasztok.-mondta orrhangon
-Paul!Ne már!-lökte oldalba Sara.
Paul vigyorogva leengedte a kezét és hatalmas karjával magához húzott bennünket.
-Hát itt vagytok.-sóhajtott lemondóan.
Paul két évvel fölöttünk járt a suliban és nagyon jóban voltunk vele. Minden hétvégén elmentünk valahová,moziba vagy valami. Persze csak haverok voltunk. Akkor barátkoztunk össze mikor év elején Samantha kiszemelt bennünket és folyamatosan minket piszkált. Paul lerendezte.
Most pedig én is.De én örökre
-Paul!Hogy kerülsz ide?-faggattam a fiút.
-Inkább ti hogy kerültök ide?-kérdezte szomorúan.Nem tudom mi baja volt.Gondolom észre vette a változást de nem hinném hogy emiatt szomorkodott.
-Csak ugráltunk a srácokkal.-válaszolt Paul előbbi kérdésemre,látva,hogy mi hallgatunk.
-Ti voltatok?-hüledezett Sara.
-Mi van azzal a fiúval aki megcsúszott?-kérdeztem gyorsan.Nem tudtam volna megmagyarázni miért érdekel ennyire.
-Láttatok minket?-csillant fel Paul szeme.
Sürgetően bólintottam.
-Jaa Embry..-vigyorgott Paul.-Jól van. Minden oké.Csak megcsúszott,ennyi az egész.
-Csak megcsúszott?-kérdeztem döbbenten.-De hát nem láttad hogy lezuhant?-kérdeztem kétségbeesve.
Paul furcsán nézett rám.Még ő néz furcsán rám.. Remek..
-Jajj Bree..Nyugi már Embry tud vigyázni.-mosolygott bocsánatkérően.
-Azt láttam...-motyogtam.
-De miért is kérdezted?-kérdezte somolyogva.
Elkomorodtam.
-Paul...Az ember- itt kissé megakadtam és ezt Paul is észrevette.Hirtelen dühös villámok cikáztak tekintetében-Nem minden nap lát egy embert lezuhanni egy ilyen magas szikláról.-morogtam.
-Jó jó!-emelte föl a kezét.Hirtelen farkasüvöltés rázta meg a tisztás nyugalmát.
-Sajnálom mennem kell.-mondta a fiú.-Majd kereslek.-nézett rám és eltűnt.
2010. augusztus 1., vasárnap
5.fejezet Új házunk
Mire feleszméltem révületemből Riley a földön fetrengett.Halkan nyöszörgött és a haját markolászta. Sarával döbbenten meredtünk egymásra.
-Sara....-kezdtem
-Gyerünk.-mondta a lány.
Átugrottunk az ajtó előtt rángatózó Rileyt és rohantunk. Rohantunk,ki az újszülöttekkel teli épületből,ki a szabadba. Onnantól kezdve nem tudom merre mentünk,át a külvároson át a réteken és szántóföldeken,be a hatalmas Forks-i erdőbe.
-Nos...-mondta Sara-Most hogyan tovább?-Szeme fekete volt.
-Hát gondolom keresünk valami szállást és..és...-akadtam meg. Fogalmam sem volt most hogyan tovább.
-Bree...Ugye tudod,hogy nem ölhetünk embert!-kérdezte Sara remegő hangon.
*
-Miért nem?-kérdeztem rémülten.
-Mert akkor Riley megtudja hol vagyunk.Bár így is képes megtalálni minket a szagunk alapján,de szerintem nem fog vesződni vele,ám ha feltűnést keltenénk rögtön itt teremne és végezne velünk.Vagy visszavinne az apró szobába.Nem akarok visszamenni Bree-könyörgött Sara cérnavékony hangon.
-Én sem..-suttogtam.
-De akkor mit..?-kérdeztem elfúló hangon.
-Biztos vannak itt állatok...-motyogta Sara.
-Ne... -nyögtem.
*
Késő estig kerestünk szállást,de nem találtunk. Sara végül feladta és a lelkemre kötötte,hogy amíg ő elmegy vadászni keressek valami viskót.Beleegyeztem,így egész éjjel keringtem az erdőbe. Aztán találtam egy kis elhagyatott kunyhót. Gondolom vadászlak lehetett valamikor. Betörtem az ajtót és beléptem. Egy apró ágy piros ágytakaróval és egy kis szekrény. Mindössze ennyi volt a tartalma a viskónak.A földön üres sörösüvegek hevertek szanaszét.
-Remek!-lelkendeztem.És kihátráltam az ajtón. Tudtam ez nem megfelelő számunkra.Tovább keresek és ha nem lesz semmi visszajövök.
Olyan 11 fele találtam egy szép nagy házat. Tökéletes volt. Ez a ház kell nekem.-gondoltam. Nem érdekel ha laknak benne.-Megoldom...
Beléptem az ajtón. Hangtalanul törtem föl a zárat.A nappaliból tévé hangja szűrődött ki.Észrevétlenül belestem.A kanapén egy középkorú férfi és egy nő ült. Ölükben egy 6-7 év körüli kislány és egy 3 éves forma kisfiú.
-Ne -suttogtam és leroskadtam a földre.Torkomba hatalmas gombóc nőtt.A szomjúság úúgy kínzott! De nem ölhettem meg őket ...!
Idegesen járkáltam a konyhába.-Nekem kell ez a ház.-motyogtam.
-Kimegyek hozok valami nasit!-mondta a férfi és felállt a kanapéról.
-Rendben drágám!-felelte a felesége és tekintetét újra a televízióra tapasztotta.
Mielőtt észbe kaphattam volna a férfi döbbenten bámult rám.
Érdekes látványt nyújthatott egy gyönyörű,falfehér tinédzser lány,mocskos,véres,szakadt ruhával a konyhájában.
-Ki..ki...ki..ki vagy te?-dadogta. Hirtelen csodás ötletem támadt.
-A Seattle-i gyilkosságok mondanak neked valamit?-kérdeztem vérfagyasztó hangon.Hallottam ahogy a szívverése fölgyorsul.
-Kérlek ne! lj meg csak a gyerekeimet ne ! Könyörgöm!-mondta a férfi majhogynem sírva.
-Nem,nem,nem.Nem akarlak megölni.-jelentettem ki.
-Hát akkor mit akarsz?- nézett fel rám csodálkozva.
-Csupán a házadat -mondtam szenvtelenül.
-A házamat?-hebegett a férfi
-Azt kérem,hogy tűnjetek el innen és senkinek ne beszélj erről,vagy különben te és a gyerekeid-a gyerekeidnél megnyomtam a hangsúlyt-lesztek a következők a halottak listáján.
-Rendben. Úgyis van egy házunk a városban.-mondta a férfi zavartan.
-Egy órát kapsz,hogy eltűnjetek innen.Pakolj össze mindent. A bútorokat a közeli tisztásról szállíthatod el holnap reggel.
-Jó.-bólintott a férfi és besietett a nappaliba.
Gyorsan kimentem a házból. Be kell rendeznem,ki kell festenem, kellenek új ruhák ja és egy kocsi sem ártana..-soroltam magamban a teendőimet. Magam sem gondoltam volna,hogy ilyen gyorsan kész leszek vele.
Miután a férfi és családja elhagyták a házat elsiettem. Utam a városba vezetett. Nem akarom részletesen leírni "bevásárló körutamat". A lényeg az ,hogy reggelre a nappali levendula színben pompázott hozzá illő bútorokkal,az én szobám zöld és világoskék elemekből állt,Sara-é pedig világoskékből és sötétkékből. Ezenkívül volt még a házban egy konyha.. amit ugye nem igazán fogunk használni... na meg a fürdőt sem.. Maximum zuhanyzásra. Ja és a gardrób! Kicsit feltankoltam.
A garázsban pedig ott virított az égszínkék Audi R8-am és Saranak szánt Ferrarim. Tökéletes.
Sara hajnalban érkezett meg a házba.
-Bree... hihetetlen vagy.-mormolta elégedetten és lehuppant a kanapéra.
-Sara....-kezdtem
-Gyerünk.-mondta a lány.
Átugrottunk az ajtó előtt rángatózó Rileyt és rohantunk. Rohantunk,ki az újszülöttekkel teli épületből,ki a szabadba. Onnantól kezdve nem tudom merre mentünk,át a külvároson át a réteken és szántóföldeken,be a hatalmas Forks-i erdőbe.
-Nos...-mondta Sara-Most hogyan tovább?-Szeme fekete volt.
-Hát gondolom keresünk valami szállást és..és...-akadtam meg. Fogalmam sem volt most hogyan tovább.
-Bree...Ugye tudod,hogy nem ölhetünk embert!-kérdezte Sara remegő hangon.
*
-Miért nem?-kérdeztem rémülten.
-Mert akkor Riley megtudja hol vagyunk.Bár így is képes megtalálni minket a szagunk alapján,de szerintem nem fog vesződni vele,ám ha feltűnést keltenénk rögtön itt teremne és végezne velünk.Vagy visszavinne az apró szobába.Nem akarok visszamenni Bree-könyörgött Sara cérnavékony hangon.
-Én sem..-suttogtam.
-De akkor mit..?-kérdeztem elfúló hangon.
-Biztos vannak itt állatok...-motyogta Sara.
-Ne... -nyögtem.
*
Késő estig kerestünk szállást,de nem találtunk. Sara végül feladta és a lelkemre kötötte,hogy amíg ő elmegy vadászni keressek valami viskót.Beleegyeztem,így egész éjjel keringtem az erdőbe. Aztán találtam egy kis elhagyatott kunyhót. Gondolom vadászlak lehetett valamikor. Betörtem az ajtót és beléptem. Egy apró ágy piros ágytakaróval és egy kis szekrény. Mindössze ennyi volt a tartalma a viskónak.A földön üres sörösüvegek hevertek szanaszét.
-Remek!-lelkendeztem.És kihátráltam az ajtón. Tudtam ez nem megfelelő számunkra.Tovább keresek és ha nem lesz semmi visszajövök.
Olyan 11 fele találtam egy szép nagy házat. Tökéletes volt. Ez a ház kell nekem.-gondoltam. Nem érdekel ha laknak benne.-Megoldom...
Beléptem az ajtón. Hangtalanul törtem föl a zárat.A nappaliból tévé hangja szűrődött ki.Észrevétlenül belestem.A kanapén egy középkorú férfi és egy nő ült. Ölükben egy 6-7 év körüli kislány és egy 3 éves forma kisfiú.
-Ne -suttogtam és leroskadtam a földre.Torkomba hatalmas gombóc nőtt.A szomjúság úúgy kínzott! De nem ölhettem meg őket ...!
Idegesen járkáltam a konyhába.-Nekem kell ez a ház.-motyogtam.
-Kimegyek hozok valami nasit!-mondta a férfi és felállt a kanapéról.
-Rendben drágám!-felelte a felesége és tekintetét újra a televízióra tapasztotta.
Mielőtt észbe kaphattam volna a férfi döbbenten bámult rám.
Érdekes látványt nyújthatott egy gyönyörű,falfehér tinédzser lány,mocskos,véres,szakadt ruhával a konyhájában.
-Ki..ki...ki..ki vagy te?-dadogta. Hirtelen csodás ötletem támadt.
-A Seattle-i gyilkosságok mondanak neked valamit?-kérdeztem vérfagyasztó hangon.Hallottam ahogy a szívverése fölgyorsul.
-Kérlek ne! lj meg csak a gyerekeimet ne ! Könyörgöm!-mondta a férfi majhogynem sírva.
-Nem,nem,nem.Nem akarlak megölni.-jelentettem ki.
-Hát akkor mit akarsz?- nézett fel rám csodálkozva.
-Csupán a házadat -mondtam szenvtelenül.
-A házamat?-hebegett a férfi
-Azt kérem,hogy tűnjetek el innen és senkinek ne beszélj erről,vagy különben te és a gyerekeid-a gyerekeidnél megnyomtam a hangsúlyt-lesztek a következők a halottak listáján.
-Rendben. Úgyis van egy házunk a városban.-mondta a férfi zavartan.
-Egy órát kapsz,hogy eltűnjetek innen.Pakolj össze mindent. A bútorokat a közeli tisztásról szállíthatod el holnap reggel.
-Jó.-bólintott a férfi és besietett a nappaliba.
Gyorsan kimentem a házból. Be kell rendeznem,ki kell festenem, kellenek új ruhák ja és egy kocsi sem ártana..-soroltam magamban a teendőimet. Magam sem gondoltam volna,hogy ilyen gyorsan kész leszek vele.
Miután a férfi és családja elhagyták a házat elsiettem. Utam a városba vezetett. Nem akarom részletesen leírni "bevásárló körutamat". A lényeg az ,hogy reggelre a nappali levendula színben pompázott hozzá illő bútorokkal,az én szobám zöld és világoskék elemekből állt,Sara-é pedig világoskékből és sötétkékből. Ezenkívül volt még a házban egy konyha.. amit ugye nem igazán fogunk használni... na meg a fürdőt sem.. Maximum zuhanyzásra. Ja és a gardrób! Kicsit feltankoltam.
A garázsban pedig ott virított az égszínkék Audi R8-am és Saranak szánt Ferrarim. Tökéletes.
Sara hajnalban érkezett meg a házba.
-Bree... hihetetlen vagy.-mormolta elégedetten és lehuppant a kanapéra.
2010. július 31., szombat
Borítóterv
Sziasztok!
Csináltam egy borítótervet a történetemhez =) remélem tetszik! Kérlek mondjátok el a véleményeteket a kommentárokba :)
előre is köszönöm
puszi
Bree
(LLLLLLLLLLLLLLL)
Csináltam egy borítótervet a történetemhez =) remélem tetszik! Kérlek mondjátok el a véleményeteket a kommentárokba :)
előre is köszönöm
puszi
Bree
(LLLLLLLLLLLLLLL)
2010. július 30., péntek
Ajándék Klaunak
Na hali :D
úgy gondoltam megajándékozom az első rendszeres olvasómat és szorgalmas kommentelőmet Klaut ^^
Ezt a képet neki csináltam!
Na pussz<3
úgy gondoltam megajándékozom az első rendszeres olvasómat és szorgalmas kommentelőmet Klaut ^^
Ezt a képet neki csináltam!
Na pussz<3
4. fejezet Mészárlás
Ezt a fejezetet ismét Klaunak ajánlom de csak azért mert a végén meglepő dolgok derülnek ki imádottjáról ^^
-Menjünk.-suttogta Sara.Alkonyodott mikor elhagytuk az újszülöttekkel teli épületet.Nem igazán álltunk szóba velük.Csak verekedni és vadászni voltak képesek. Mi általában a napot a kis szobába behúzódva töltöttük.
-Szomjas vagyok-nyöszörögtem.
-Én is..-krákogta Sara.
10 óra körül járt az idő mikor megláttunk egy félreeső helyen álló gyorséttermet.Egymásra vigyorogtunk,majd berontottunk a Mc Donalds-ba. Egyenesen a pulthoz sétáltunk és megálltunk előtte,mintha rendelni szeretnénk.
-Mit adhatok?-kérdezte egy 17 éves forma mosolygós barna hajú srác.Megesett rajta a szívem.De nem bírtam ellenálni a testében száguldó isteni nektárnak.
-Magadat.-vigyorodtam el kajánul és megragadtam a vállát.Átrántottam a pulton és számat forró nyakához szorítottam.
-Ne-könyörgött a fiú. Hirtelen jött gondolatnak hála meggondoltam magam. Ajkamat az övére tapasztottam. A halál csókja..-vihogtam. A fiú rémülten nézett rám,de visszacsókolt.Ezt valami gagyi filmbe láttam de nagyon ott volt.-vigyorogtam. Számat újra nyakára tapasztottam és fölszakítottam a bőrt. Mgváltásként érkezett a forró enyhet adó vér. De mintha lett volna valami furcsa aromája.. Dohány? Talán cigizett..
Mikor végeztem vele felnéztem. Sara is véres szájjal suttogta amit én.Csak ez jutott eszembe. MÉG!MÉG!MÉG! Miután lemészároltuk az alkalmazottakat elszabadult a pokol. Órákba telt mire az összes sikongató vendéggel végeztünk.Szomjunk végre elősször csillapulni látszott.
*
Mészárlás a gyorsétteremben
Április 25.-én éjjel találtak rá a holttestekkel teli gyorsétteremre.Gyanítjuk ismét a seattle-i bűnbanda csapott le,de még soha nem öltek meg ennyi embert egyszerre.Amikor a rendőrök átkutatták az épületet találtak egy reszkető idős nőt a mosdóban. Állítása szerint ő volt a gyorsétterem takarítója.
A következőket nyilatkozta:-Két 15-16 év körüli lány jött be az étterembe ,mintha rendelni szerettek volna. Ám aztán megölték az összes alkalmazottat és a vendégeket.Hihetetlen volt.Roppant gyorsak és rendkívül erősek voltak.Áldozataiknak nyakuknál fogva szívták ki a vérét.-ez után az interjú után a nőt a St. Levens Elmegyógyintézetbe szállították.Különben érdekes módon a holttestek nyakán valóban találtak fognyomokat.Ki vagy mi lehet ez? Ki vagy mi tartja rettegésben Seattle lakosait?
Riley őrjöngött.Inkább nem részletezném miket mondott nekünk.
-Most meg fogsz minket ölni?-kérdezte remegő hangon Sara.
-Ohohó annál sokkal rosszabbat találtam ki nektek.-vihogott Riley kegyetlenül.
Megragadott minket és bevonszolt minket egy apró páncél szobába.Riley belökdösött minket és ránk vágta a számzáras ajtót.
-Viszlát a harcnál.-morogta,majd elment. Sarával bizonytalanul egymásra pillantottunk.Napokig bennt ültünk a sötétben,mire Riley benyitott.Két másfél literes üdítős üveget szorongatott.Benne híg világospiros folyadék.
-Mi ez?-kérdeztem rekedten.
-Vér.-vigyorgott Riley ördögien és felénk hajította az üvegeket.Mindketten elkaptuk és gyorsan letekertük a kupakokat. Mohón inni kezdtük a folyadékot.Mikor megéreztem az ízét a számban majdnem kiköptem.Sara is fintorogva nyelte a híg löttyöt.
-Mi ez?-ismételtem kérdésemet.
-Vér.-vágta rá Riley gonoszan.
-Ez nem vér Riley!-kiabált Sara dühösen.
-Ó dehogynem..-mondta.Ajkán rideg mosoly játszott.Majd ránk vágta az ajtót.
Ez a vér olyan volt,mintha egy évig gyors kaján,édességeken és szénsavas,cukros üdítőkön éltél volna,majd hirtelen odalöktek volna neked egy tálca száraz kenyeret csapvízzel. Persze nagyjából csillapította a szomjad de közel sem annyira mint a normál vér és az íze pedig meg sem közelítette azt.
Azt hiszem úgy egy hónapig élhettünk ezen a véren a kis lyukban. És hogy mit csináltunk? Beszélgettünk.Éjjel.Nappal.A vámpírok ugyanis nem alszanak.Elmeséltük egymásnak az egész életünket,jobban megismertük egymást.Aztán egy nap minden megváltozott.
*
-Bree! A szemed!-kiáltotta Sara.Ijedten odakaptam.
-Mivan ? Mivan???-sürgettem barátnőmet.
-Arany..-suttogta.Elképedve néztem barátnőmre.Aranysárga szeme világított a sötétben.
-A tiéd is.-jelentettem ki.Mélyen belenéztem mézszínű szemébe.Gyönyörű volt!
-Mitől lehet ez?-tanakodtunk. Egyikünk sem jött rá.
Vállat vontunk,s ekkor Riley lépett be. Kezében a szokásos üveg vér adaggal.
-Ki akarok menni.-motyogtam. Rileyra néztem.Hirtelen egy kép villant be.
Egy szőke kisfiú állt egy apró szobában.Hatalmas világoskék szemében rettegés ült.Szeplős kis arcát eltorzította a félelem.Hallottam zihálását.És hallottam a zár kattanását is.A kisfiú arcán a félelem egyre nőtt.
Lekuporodott a kis szoba sarkába.
Arcát a térdére hajtotta.Lépteket hallottam a lépcső felől.A kisfiú egyre jobban remegett.Fogai vacogtak.
-Hol vagy Ry?-üvöltötte egy el-elcsukló hang.Majd a szobába egy férfi rontott be.Világosbarna öltöny volt rajta krémszínű nadrággal. Fején fekete kalap. Arca borostás,szeme vizenyős,alkoholtól fátyolos.
Támolyogva indult a fiú felé.Megragadta a csuklóját és felrántotta.A kisfiú felnyögött.
-Mi bajod van kölyök?Veled is csak a baj van,mint anyáddal volt.-mondta és felemelt egy fotót. Egy nő volt rajta.Hatalmas világoskék szeme volt tiszta tekintettel.Hullámos szőke haja vállára omlott.A férfi a földhöz vágta a képet. A kisfiú összerezzent. Az üveg ezer darabra tört.
-Még szerencse,hogy megh...-folytatta volna a férfi de ekkor a gyerek nekiugrott .
-Anyát ne merd a szádra venni! -sipította és meglökte a részeg férfit.Az megtántorodott.
-Na megállj csak...-motyogta és felkapta a kisfiút a hajánál fogva.
A gyermeknek könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól.
-Megállj csak!-üvöltötte fátyolos hangon.
Gyors,de bizonytalan léptekkel indult a lépcső felé.
-Ne!-nyöszörgött a gyerek.
-Azt mondod repülni akarsz?-kérdezte ártatlanul.Meglendítette a karját és elengedte a gyereket.
A kisfiú felsikoltott.Ahogy gurult lefelé a lépcsőn megkapaszkodott egy kiálló korlát részben.Felnézett.
Szájából és orrából ömlött a vér.Négykézláb mászott lefelé,próbált minnél messzebb kerülni a részeg férfitől.
Amaz elindult a gyerek után de megbotlott a lépcsőn és gurulni kezdett lefelé. Megkapaszkodott az első dologban ami a kezébe akadt. A fia volt az.Egymásba kapaszkodva gurultak tovább.Mire leértek a férfi elterült.Karjában a gyerek.Próbálta lefejteni magáról apja kezét.Mikor kiszabadult felállt de újra lehajolt apjához.Felemelte a férfi karját majd elengedte. Az élettelenül hullott vissza a földre.A kisfiú üveges tekintettel bámult halott apjára.
*
-Menjünk.-suttogta Sara.Alkonyodott mikor elhagytuk az újszülöttekkel teli épületet.Nem igazán álltunk szóba velük.Csak verekedni és vadászni voltak képesek. Mi általában a napot a kis szobába behúzódva töltöttük.
-Szomjas vagyok-nyöszörögtem.
-Én is..-krákogta Sara.
10 óra körül járt az idő mikor megláttunk egy félreeső helyen álló gyorséttermet.Egymásra vigyorogtunk,majd berontottunk a Mc Donalds-ba. Egyenesen a pulthoz sétáltunk és megálltunk előtte,mintha rendelni szeretnénk.
-Mit adhatok?-kérdezte egy 17 éves forma mosolygós barna hajú srác.Megesett rajta a szívem.De nem bírtam ellenálni a testében száguldó isteni nektárnak.
-Magadat.-vigyorodtam el kajánul és megragadtam a vállát.Átrántottam a pulton és számat forró nyakához szorítottam.
-Ne-könyörgött a fiú. Hirtelen jött gondolatnak hála meggondoltam magam. Ajkamat az övére tapasztottam. A halál csókja..-vihogtam. A fiú rémülten nézett rám,de visszacsókolt.Ezt valami gagyi filmbe láttam de nagyon ott volt.-vigyorogtam. Számat újra nyakára tapasztottam és fölszakítottam a bőrt. Mgváltásként érkezett a forró enyhet adó vér. De mintha lett volna valami furcsa aromája.. Dohány? Talán cigizett..
Mikor végeztem vele felnéztem. Sara is véres szájjal suttogta amit én.Csak ez jutott eszembe. MÉG!MÉG!MÉG! Miután lemészároltuk az alkalmazottakat elszabadult a pokol. Órákba telt mire az összes sikongató vendéggel végeztünk.Szomjunk végre elősször csillapulni látszott.
*
Mészárlás a gyorsétteremben
Április 25.-én éjjel találtak rá a holttestekkel teli gyorsétteremre.Gyanítjuk ismét a seattle-i bűnbanda csapott le,de még soha nem öltek meg ennyi embert egyszerre.Amikor a rendőrök átkutatták az épületet találtak egy reszkető idős nőt a mosdóban. Állítása szerint ő volt a gyorsétterem takarítója.
A következőket nyilatkozta:-Két 15-16 év körüli lány jött be az étterembe ,mintha rendelni szerettek volna. Ám aztán megölték az összes alkalmazottat és a vendégeket.Hihetetlen volt.Roppant gyorsak és rendkívül erősek voltak.Áldozataiknak nyakuknál fogva szívták ki a vérét.-ez után az interjú után a nőt a St. Levens Elmegyógyintézetbe szállították.Különben érdekes módon a holttestek nyakán valóban találtak fognyomokat.Ki vagy mi lehet ez? Ki vagy mi tartja rettegésben Seattle lakosait?
Riley őrjöngött.Inkább nem részletezném miket mondott nekünk.
-Most meg fogsz minket ölni?-kérdezte remegő hangon Sara.
-Ohohó annál sokkal rosszabbat találtam ki nektek.-vihogott Riley kegyetlenül.
Megragadott minket és bevonszolt minket egy apró páncél szobába.Riley belökdösött minket és ránk vágta a számzáras ajtót.
-Viszlát a harcnál.-morogta,majd elment. Sarával bizonytalanul egymásra pillantottunk.Napokig bennt ültünk a sötétben,mire Riley benyitott.Két másfél literes üdítős üveget szorongatott.Benne híg világospiros folyadék.
-Mi ez?-kérdeztem rekedten.
-Vér.-vigyorgott Riley ördögien és felénk hajította az üvegeket.Mindketten elkaptuk és gyorsan letekertük a kupakokat. Mohón inni kezdtük a folyadékot.Mikor megéreztem az ízét a számban majdnem kiköptem.Sara is fintorogva nyelte a híg löttyöt.
-Mi ez?-ismételtem kérdésemet.
-Vér.-vágta rá Riley gonoszan.
-Ez nem vér Riley!-kiabált Sara dühösen.
-Ó dehogynem..-mondta.Ajkán rideg mosoly játszott.Majd ránk vágta az ajtót.
Ez a vér olyan volt,mintha egy évig gyors kaján,édességeken és szénsavas,cukros üdítőkön éltél volna,majd hirtelen odalöktek volna neked egy tálca száraz kenyeret csapvízzel. Persze nagyjából csillapította a szomjad de közel sem annyira mint a normál vér és az íze pedig meg sem közelítette azt.
Azt hiszem úgy egy hónapig élhettünk ezen a véren a kis lyukban. És hogy mit csináltunk? Beszélgettünk.Éjjel.Nappal.A vámpírok ugyanis nem alszanak.Elmeséltük egymásnak az egész életünket,jobban megismertük egymást.Aztán egy nap minden megváltozott.
*
-Bree! A szemed!-kiáltotta Sara.Ijedten odakaptam.
-Mivan ? Mivan???-sürgettem barátnőmet.
-Arany..-suttogta.Elképedve néztem barátnőmre.Aranysárga szeme világított a sötétben.
-A tiéd is.-jelentettem ki.Mélyen belenéztem mézszínű szemébe.Gyönyörű volt!
-Mitől lehet ez?-tanakodtunk. Egyikünk sem jött rá.
Vállat vontunk,s ekkor Riley lépett be. Kezében a szokásos üveg vér adaggal.
-Ki akarok menni.-motyogtam. Rileyra néztem.Hirtelen egy kép villant be.
Egy szőke kisfiú állt egy apró szobában.Hatalmas világoskék szemében rettegés ült.Szeplős kis arcát eltorzította a félelem.Hallottam zihálását.És hallottam a zár kattanását is.A kisfiú arcán a félelem egyre nőtt.
Lekuporodott a kis szoba sarkába.
Arcát a térdére hajtotta.Lépteket hallottam a lépcső felől.A kisfiú egyre jobban remegett.Fogai vacogtak.
-Hol vagy Ry?-üvöltötte egy el-elcsukló hang.Majd a szobába egy férfi rontott be.Világosbarna öltöny volt rajta krémszínű nadrággal. Fején fekete kalap. Arca borostás,szeme vizenyős,alkoholtól fátyolos.
Támolyogva indult a fiú felé.Megragadta a csuklóját és felrántotta.A kisfiú felnyögött.
-Mi bajod van kölyök?Veled is csak a baj van,mint anyáddal volt.-mondta és felemelt egy fotót. Egy nő volt rajta.Hatalmas világoskék szeme volt tiszta tekintettel.Hullámos szőke haja vállára omlott.A férfi a földhöz vágta a képet. A kisfiú összerezzent. Az üveg ezer darabra tört.
-Még szerencse,hogy megh...-folytatta volna a férfi de ekkor a gyerek nekiugrott .
-Anyát ne merd a szádra venni! -sipította és meglökte a részeg férfit.Az megtántorodott.
-Na megállj csak...-motyogta és felkapta a kisfiút a hajánál fogva.
A gyermeknek könnyek szöktek a szemébe a fájdalomtól.
-Megállj csak!-üvöltötte fátyolos hangon.
Gyors,de bizonytalan léptekkel indult a lépcső felé.
-Ne!-nyöszörgött a gyerek.
-Azt mondod repülni akarsz?-kérdezte ártatlanul.Meglendítette a karját és elengedte a gyereket.
A kisfiú felsikoltott.Ahogy gurult lefelé a lépcsőn megkapaszkodott egy kiálló korlát részben.Felnézett.
Szájából és orrából ömlött a vér.Négykézláb mászott lefelé,próbált minnél messzebb kerülni a részeg férfitől.
Amaz elindult a gyerek után de megbotlott a lépcsőn és gurulni kezdett lefelé. Megkapaszkodott az első dologban ami a kezébe akadt. A fia volt az.Egymásba kapaszkodva gurultak tovább.Mire leértek a férfi elterült.Karjában a gyerek.Próbálta lefejteni magáról apja kezét.Mikor kiszabadult felállt de újra lehajolt apjához.Felemelte a férfi karját majd elengedte. Az élettelenül hullott vissza a földre.A kisfiú üveges tekintettel bámult halott apjára.
*
3.fejezet Őrjöngés
Ezt a rövidke fejezetet ajánlom Klaunak az első rendszeres olvasómnak aki Riley fan :P Ugyanis elég sok szerepe van benne imádottjának xD
Nos jó szórakozást :P
-A rohadt életbe!-üvöltött Riley-Látjátok?Látjátok ezt??-ordított magából kikelve.Egy újságot nyomott Sara arcába. Sara eltolta és felmordult.
Gyorsan beleolvastam a cikkbe.
A Seattle-i gyilkos újabb hat áldozatot szedett.
A halottak listája: Samantha Roberts
Brad O 'Neil
Anne Loginston
Kevin Thomson
Rebeca Parker
Peter Rosskell
Észre sem vettem,hogy hangosan olvasom a neveket. Riley mindeközben buzgón bólogatott.
-Igen,igen,igen.
-Ez volt az első és az utolsó esélyetek.-suttogta.
-Mit csináltunk?-üvöltöttem a fiú arcába.
-Még kérded?-sziszegte Riley.-Azok az újszülöttek akiknek nem eltűnésként jelennek meg az áldozataik,és megtalálják a holttesteket általában már régesrég halottak.Titeket csak azért nem öllek meg ,mert nincs kedvem újabb magyarázatok ezrére,nem akarlak titeket elpazarolni. De legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes.-kiabálta. Eközben egyre feljebb ment bennem a pumpa.
-Miért? Ki vagy te? Te nekem nem parancsolsz megértetted?!És meg se próbálj hozzám vagy Sarához érni egyetlen egy ujjal sem,mert nagyon nagyon megbánod Riley.-ordítottam tehetetlen dühömben.Riley arca eltorzult a haragtól.
-Velem...még...senki...nem..beszélt...így...-hangja suttogásból üvöltésbe torkollott.
-Akkor jobb ha megszokod.-feleltem flegmán. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban azt hiszem. Riley lassan közeledni kezdett.Hátráltam.A fiú ugrott egyet és a földön találtam magam. Hallottam ahogy Sara elfojt egy sikolyt. Riley vicsorgott és vad morgás tört fel belőle.Rémülten kapkodtam tekintetem. Ziháltam. Megragadta a karomat,hatalmasat rántott rajta és tövestül kitépte azt. A szobában két sikoltás hallatszott az enyém és Saráé.A karom a földön hevert. Csak sikoltottam és nem bírtam abbahagyni. A jéghideg rémület annyira fojtogató volt,hogy csak üvöltöttem és üvöltöttem. Kiáltásom viszhangzott az üres szobában. Riley a számra tapasztotta kezét.
-Kussolj már...-súgta a fülembe.Jeges lehelletére megborzongtam. Tovább ordítottam.-Sss..-suttogta a fiú.
Sara letérdelt mellém.Arcán rémült grimasz ült. Riley a szemét forgatta. Megfogta a karom és visszaillesztette a csonkra. Rémülten bámultam,ahogy a bőrszövetek egymásba fonódtak. Elképedve meredtem az összefort karomra és gyanakodva forgattam. Mintha sose tépték volna le.
-Döbbenet ...-motyogtam.Levegőért kapkodtam.Sara fellélegzett. Riley elhúzta a száját és vállat vont. Majd megeresztett rám egy vigyort és kiment. Sarával némán néztünk egymásra.
Nos jó szórakozást :P
-A rohadt életbe!-üvöltött Riley-Látjátok?Látjátok ezt??-ordított magából kikelve.Egy újságot nyomott Sara arcába. Sara eltolta és felmordult.
Gyorsan beleolvastam a cikkbe.
A Seattle-i gyilkos újabb hat áldozatot szedett.
A halottak listája: Samantha Roberts
Brad O 'Neil
Anne Loginston
Kevin Thomson
Rebeca Parker
Peter Rosskell
Észre sem vettem,hogy hangosan olvasom a neveket. Riley mindeközben buzgón bólogatott.
-Igen,igen,igen.
-Ez volt az első és az utolsó esélyetek.-suttogta.
-Mit csináltunk?-üvöltöttem a fiú arcába.
-Még kérded?-sziszegte Riley.-Azok az újszülöttek akiknek nem eltűnésként jelennek meg az áldozataik,és megtalálják a holttesteket általában már régesrég halottak.Titeket csak azért nem öllek meg ,mert nincs kedvem újabb magyarázatok ezrére,nem akarlak titeket elpazarolni. De legközelebb nem leszek ilyen kegyelmes.-kiabálta. Eközben egyre feljebb ment bennem a pumpa.
-Miért? Ki vagy te? Te nekem nem parancsolsz megértetted?!És meg se próbálj hozzám vagy Sarához érni egyetlen egy ujjal sem,mert nagyon nagyon megbánod Riley.-ordítottam tehetetlen dühömben.Riley arca eltorzult a haragtól.
-Velem...még...senki...nem..beszélt...így...-hangja suttogásból üvöltésbe torkollott.
-Akkor jobb ha megszokod.-feleltem flegmán. Ez volt az utolsó csöpp a pohárban azt hiszem. Riley lassan közeledni kezdett.Hátráltam.A fiú ugrott egyet és a földön találtam magam. Hallottam ahogy Sara elfojt egy sikolyt. Riley vicsorgott és vad morgás tört fel belőle.Rémülten kapkodtam tekintetem. Ziháltam. Megragadta a karomat,hatalmasat rántott rajta és tövestül kitépte azt. A szobában két sikoltás hallatszott az enyém és Saráé.A karom a földön hevert. Csak sikoltottam és nem bírtam abbahagyni. A jéghideg rémület annyira fojtogató volt,hogy csak üvöltöttem és üvöltöttem. Kiáltásom viszhangzott az üres szobában. Riley a számra tapasztotta kezét.
-Kussolj már...-súgta a fülembe.Jeges lehelletére megborzongtam. Tovább ordítottam.-Sss..-suttogta a fiú.
Sara letérdelt mellém.Arcán rémült grimasz ült. Riley a szemét forgatta. Megfogta a karom és visszaillesztette a csonkra. Rémülten bámultam,ahogy a bőrszövetek egymásba fonódtak. Elképedve meredtem az összefort karomra és gyanakodva forgattam. Mintha sose tépték volna le.
-Döbbenet ...-motyogtam.Levegőért kapkodtam.Sara fellélegzett. Riley elhúzta a száját és vállat vont. Majd megeresztett rám egy vigyort és kiment. Sarával némán néztünk egymásra.
2. fejezet Új életem
-Ki vagy te?Mi történt? Miért nézünk ki így? Mi ez az egész?-tört ki belőlem új dallamos hangomon a fejembe zavargó kérdések tömkelege.
-A nevem Riley.Gyere velem.Mindent elmagyarázok.-suttogta unott hangon ,mintha egy sablonszöveget mondana.
Szemembe bizalmatlanság csillant.
-Segítek-jelentette ki kedvesen.
Félénken bólintottam,majd Sara felé pillantottam.
-Ne aggódj azonnal magához tér.-jött a válasz ki nem mondott kérdésemre.Némán vártunk.
A lány szeme hirtelen kipattant.Izzó vörös pillantása engem kutatott.
-Bree..-krákogta
-Sara!-rohantam oda hozzá és fölhúztam a földről.
-Bree!-kerekedett el a lány szeme.
Riley türelmetlenül dobogott lábával,majd hirtelen mellettünk termett.
Megragadta a kezünket és őrületes sebességgel futni kezdett.Meglepő módon tudtuk tartani vele a tempót,sőt úgy éreztem,ha tudnám akár le is tudnám hagyni. Rengeteg sikátor és elhagyott gyártelep mellett suhantunk el,míg végül egy hatalmas,szürke málladozó épülethez értünk.Talán egy raktár lehetett-vélekedtem.
Falait kosz és mocskos szövegek borították.
-Mi ez az egész?-néztem dühösen a fiúra.
-Nyugi...Oké? Nyugi...-mondta idegesen.
-Jól van na...-mormoltam gúnyosan.
Riley némán kitárta a hatalmas kaput,és követtük őt,be az épületbe. Sara mióta felkelt alig szólt csak némán bámult minket. A falak omladoztak. A padló tele volt hullák fölé görnyedő sötét alakokkal. Az egyik föl nézett.
Szája csurom vér volt. Arca fehér. Szeme pedig vörös. Itt mindenki olyan volt mint mi.
Ám a hullákból nem a foszlás bűze hanem mennyei illat kavargott,ami még jobban ingerelte égő torkomat.
Körülbelül 25 olyan lény volt, mint mi.
-Riley!Magyarázatot!Most!-csattant fel Sara.
Riley a szemét forgatta és átvezetett minket a hatalmas termen. Míg végül egy apró szobához nem értünk.
Mindenki,minden egyes néma vértől csöpögő,gyönyörű márványszerű arc egyenesen ránk meredt és követtek minket tekintetükkel. A fiú belökte az ajtót és belökdösött minket,majd besurrant utánunk és becsapta az ajtót.Tisztán láttam,még ebben az üres sötét lyukban is.
-Tehát -köszörülte meg a torkát Riley. Ha nekem kellett volna azt hiszem megőrülök a fájdalomtól.
Riley hatalmasat sóhajtott,majd belekezdett mondókájába.
-Átváltoztattunk titeket,mert kellenek az újszülöttek egy rendkívül fontos harchoz- itt jelentőségteljesen ránk pillantott-Vámpírok vagyunk és vérrel táplálkozunk. Ha elmentek vadászni enyhülni fog az égető érzés a torkotokba.-ígérte. Sarával hitetlenkedő pillantásokat váltottunk de sajnos kénytelenek voltunk hinni neki.-Éjszaka ti is mehettek vadászni.A vámpírok mint látjátok gyönyörűek,erősek,nagyon gyorsak és némelyiknek képessége is van.
-Tisztára mintha szuperhősök lennénk-röhögtem el magam. Riley rám meredt és kínos csönd borult ránk.
-Folytasd.-kértem bocsánatkérő hangon.
-Nekünk piros a szemünk,de az ellenséget nagyon könnyen felismerhetőek az aranysárga íriszükről. Ebben is mások mint mi ,és az összes többi fajtársunk. Ezért is el kell őket pusztítanunk..-Na jó ez elég tömör volt.-vigyorgott Riley.-Tehát azért haraptunk meg titeket,mert nagyon fontosak az újszülöttek ,hogy legyőzzük az ellenséget. A mi fajtánk átalakulásunk utáni első évében a legerősebb,ugyanis akkor még a saját vérünk is táplál minket.Muszáj segítenetek nekünk a csatában. Muszáj.Nem küzdhettek a sorsotok ellen ,mert már eldőlt.Már közénk tartoztok és ez a kötelességetek.Titeket is veszélyeztetnek a sárgaszeműek.- magyarázta,de itt megállt és rámpillantott. A földön feküdtem. Leterített a maró fájdalom a torkomban.
-Ideje vadásznotok.-köpte oda nekem-Most már nincs több időm rátok.-folytatta keményen és pillanatok alatt eltűnt.
-Hű.-ziháltam.
Sara kiment a szobából. Föltápászkodtam és utána rohantam. Átsuhantam a halottakkal teli termen és kimentem az épületből.Sara mozdulatlanul állt. A levegőbe szimatolt.
-Sara mit művelsz?-kérdeztem a lányt aggódva.
-Megyek vadászni.-jelentette ki és elvigyorodott,majd elrohant. Vállat vontam és utána vetettem magam.
Bármit megtettem volna ,hogy elmúljon a fájdalom.
*
A gyárépület ahol voltunk a külvárosban volt. Ám az édes illatok a belváros felé csábítottak minket. Olyan gyorsan rohantunk,hogy észre sem vettük,emeletesházakon ugráltunk át a legközelebbi csábító illatfelhő felé.
Leugrottam egy négyemeletes házról,Sara utánam. Egy keskeny utcába érkeztünk. Két alak bontakozott ki a félhomályból.Egy hirtelenszőke lány és egy világosbarna hajú fiú. Az arcuk ismerős volt,bár nem sok mindenre emlékeztem emberi életemből. Agyamat erőltetve,kétségbeesetten gondolkoztam kik lehetnek az ismerős arcú fiatalok. Majd hirtelen eszembe jutott két név.
Samantha és Brad. Éppen veszekedtek. Mint mindig. Az összes szavukat tisztán hallottam. Fölegyenesedtem.
-Brad! Komolyan! Láttalak a bulimba Amyvel! Egymás szájába voltatok!-méltatlankodott a lány.
-Hé hé!-emelte föl a kezét a fiú védekezve Samantha erősen gesztikuláló kezeivel szembe.
-Tudod,hogy részeg voltam cicca-szabadkozott elnyújtva a c betűt.
-Ez nem mentség Brad!-üvöltött Samantha. Erősen a fülemre tapasztottam a kezem. Az éles hang sok volt érzékeny fülemnek. Eközben az inger és vele együtt a fájdalom is egyre erősödött.
-Végeztünk Brad!-sziszegte a lány és felgyorsította lépteit.Egyenesen a karjaimba rohant. Felsikoltott mikor jéghideg bőrömhöz ért,majd ahogy rámnézett megkönnyebbülten sóhajtott.
-Ó csak te vagy az ! -nevetett
-Csak én-suttogtam és hatalmasat nyeltem.Nem bírtam tovább.Átkaroltam a lány derekát és a földre nyomtam.
-Ööö.. Bree .. Mi a fenét csiná..?-ennyit tudott kinyögni. Mire észbekaptam szám papírvékony bőrén volt.
Sarára sandítottam.Lassan hörögve kerülgette az eszeveszetten sikoltozó fiút. Többet nem láttam,túlságosan el voltam foglalva. Felszakítottam a bőrét és fogamat a nyakába vájtam.Nem törődtem éles sikoltásaival.
Mohón inni kezdtem a langyos vért. Bizseregni kezdett a nyelvem és a torkom. Fantasztikus íze volt. Amíg ittam némileg enyhült a kínzó érzés,de a szomjam nem csillapult túlságosan.A lány teste túl hamar kiürült.
Felnéztem,Sara már végzett a fiúval és újabb illat után kutatott a levegőbe.
Azon az éjjelen még 4 ember vérét ontottuk ki.
-A nevem Riley.Gyere velem.Mindent elmagyarázok.-suttogta unott hangon ,mintha egy sablonszöveget mondana.
Szemembe bizalmatlanság csillant.
-Segítek-jelentette ki kedvesen.
Félénken bólintottam,majd Sara felé pillantottam.
-Ne aggódj azonnal magához tér.-jött a válasz ki nem mondott kérdésemre.Némán vártunk.
A lány szeme hirtelen kipattant.Izzó vörös pillantása engem kutatott.
-Bree..-krákogta
-Sara!-rohantam oda hozzá és fölhúztam a földről.
-Bree!-kerekedett el a lány szeme.
Riley türelmetlenül dobogott lábával,majd hirtelen mellettünk termett.
Megragadta a kezünket és őrületes sebességgel futni kezdett.Meglepő módon tudtuk tartani vele a tempót,sőt úgy éreztem,ha tudnám akár le is tudnám hagyni. Rengeteg sikátor és elhagyott gyártelep mellett suhantunk el,míg végül egy hatalmas,szürke málladozó épülethez értünk.Talán egy raktár lehetett-vélekedtem.
Falait kosz és mocskos szövegek borították.
-Mi ez az egész?-néztem dühösen a fiúra.
-Nyugi...Oké? Nyugi...-mondta idegesen.
-Jól van na...-mormoltam gúnyosan.
Riley némán kitárta a hatalmas kaput,és követtük őt,be az épületbe. Sara mióta felkelt alig szólt csak némán bámult minket. A falak omladoztak. A padló tele volt hullák fölé görnyedő sötét alakokkal. Az egyik föl nézett.
Szája csurom vér volt. Arca fehér. Szeme pedig vörös. Itt mindenki olyan volt mint mi.
Ám a hullákból nem a foszlás bűze hanem mennyei illat kavargott,ami még jobban ingerelte égő torkomat.
Körülbelül 25 olyan lény volt, mint mi.
-Riley!Magyarázatot!Most!-csattant fel Sara.
Riley a szemét forgatta és átvezetett minket a hatalmas termen. Míg végül egy apró szobához nem értünk.
Mindenki,minden egyes néma vértől csöpögő,gyönyörű márványszerű arc egyenesen ránk meredt és követtek minket tekintetükkel. A fiú belökte az ajtót és belökdösött minket,majd besurrant utánunk és becsapta az ajtót.Tisztán láttam,még ebben az üres sötét lyukban is.
-Tehát -köszörülte meg a torkát Riley. Ha nekem kellett volna azt hiszem megőrülök a fájdalomtól.
Riley hatalmasat sóhajtott,majd belekezdett mondókájába.
-Átváltoztattunk titeket,mert kellenek az újszülöttek egy rendkívül fontos harchoz- itt jelentőségteljesen ránk pillantott-Vámpírok vagyunk és vérrel táplálkozunk. Ha elmentek vadászni enyhülni fog az égető érzés a torkotokba.-ígérte. Sarával hitetlenkedő pillantásokat váltottunk de sajnos kénytelenek voltunk hinni neki.-Éjszaka ti is mehettek vadászni.A vámpírok mint látjátok gyönyörűek,erősek,nagyon gyorsak és némelyiknek képessége is van.
-Tisztára mintha szuperhősök lennénk-röhögtem el magam. Riley rám meredt és kínos csönd borult ránk.
-Folytasd.-kértem bocsánatkérő hangon.
-Nekünk piros a szemünk,de az ellenséget nagyon könnyen felismerhetőek az aranysárga íriszükről. Ebben is mások mint mi ,és az összes többi fajtársunk. Ezért is el kell őket pusztítanunk..-Na jó ez elég tömör volt.-vigyorgott Riley.-Tehát azért haraptunk meg titeket,mert nagyon fontosak az újszülöttek ,hogy legyőzzük az ellenséget. A mi fajtánk átalakulásunk utáni első évében a legerősebb,ugyanis akkor még a saját vérünk is táplál minket.Muszáj segítenetek nekünk a csatában. Muszáj.Nem küzdhettek a sorsotok ellen ,mert már eldőlt.Már közénk tartoztok és ez a kötelességetek.Titeket is veszélyeztetnek a sárgaszeműek.- magyarázta,de itt megállt és rámpillantott. A földön feküdtem. Leterített a maró fájdalom a torkomban.
-Ideje vadásznotok.-köpte oda nekem-Most már nincs több időm rátok.-folytatta keményen és pillanatok alatt eltűnt.
-Hű.-ziháltam.
Sara kiment a szobából. Föltápászkodtam és utána rohantam. Átsuhantam a halottakkal teli termen és kimentem az épületből.Sara mozdulatlanul állt. A levegőbe szimatolt.
-Sara mit művelsz?-kérdeztem a lányt aggódva.
-Megyek vadászni.-jelentette ki és elvigyorodott,majd elrohant. Vállat vontam és utána vetettem magam.
Bármit megtettem volna ,hogy elmúljon a fájdalom.
*
A gyárépület ahol voltunk a külvárosban volt. Ám az édes illatok a belváros felé csábítottak minket. Olyan gyorsan rohantunk,hogy észre sem vettük,emeletesházakon ugráltunk át a legközelebbi csábító illatfelhő felé.
Leugrottam egy négyemeletes házról,Sara utánam. Egy keskeny utcába érkeztünk. Két alak bontakozott ki a félhomályból.Egy hirtelenszőke lány és egy világosbarna hajú fiú. Az arcuk ismerős volt,bár nem sok mindenre emlékeztem emberi életemből. Agyamat erőltetve,kétségbeesetten gondolkoztam kik lehetnek az ismerős arcú fiatalok. Majd hirtelen eszembe jutott két név.
Samantha és Brad. Éppen veszekedtek. Mint mindig. Az összes szavukat tisztán hallottam. Fölegyenesedtem.
-Brad! Komolyan! Láttalak a bulimba Amyvel! Egymás szájába voltatok!-méltatlankodott a lány.
-Hé hé!-emelte föl a kezét a fiú védekezve Samantha erősen gesztikuláló kezeivel szembe.
-Tudod,hogy részeg voltam cicca-szabadkozott elnyújtva a c betűt.
-Ez nem mentség Brad!-üvöltött Samantha. Erősen a fülemre tapasztottam a kezem. Az éles hang sok volt érzékeny fülemnek. Eközben az inger és vele együtt a fájdalom is egyre erősödött.
-Végeztünk Brad!-sziszegte a lány és felgyorsította lépteit.Egyenesen a karjaimba rohant. Felsikoltott mikor jéghideg bőrömhöz ért,majd ahogy rámnézett megkönnyebbülten sóhajtott.
-Ó csak te vagy az ! -nevetett
-Csak én-suttogtam és hatalmasat nyeltem.Nem bírtam tovább.Átkaroltam a lány derekát és a földre nyomtam.
-Ööö.. Bree .. Mi a fenét csiná..?-ennyit tudott kinyögni. Mire észbekaptam szám papírvékony bőrén volt.
Sarára sandítottam.Lassan hörögve kerülgette az eszeveszetten sikoltozó fiút. Többet nem láttam,túlságosan el voltam foglalva. Felszakítottam a bőrét és fogamat a nyakába vájtam.Nem törődtem éles sikoltásaival.
Mohón inni kezdtem a langyos vért. Bizseregni kezdett a nyelvem és a torkom. Fantasztikus íze volt. Amíg ittam némileg enyhült a kínzó érzés,de a szomjam nem csillapult túlságosan.A lány teste túl hamar kiürült.
Felnéztem,Sara már végzett a fiúval és újabb illat után kutatott a levegőbe.
Azon az éjjelen még 4 ember vérét ontottuk ki.
2010. július 29., csütörtök
1. fejezet Átváltozás
Sosem felejtem el azt a napot.Azt a napot mikor átváltoztattak.
Este 10 körül járt mikor megcsörrent a mobilom. Beletelt egy kis időbe mire megtaláltam az
apró készüléket.
-Igen?-szóltam bele zihálva.
-Bree hol vagy már?-szólt bele barátnőm idegesen.-Már fél órája a házatok előtt vagyok...
-Azonnal megyek..-mondtam sietve majd kinyomtam a lányt.
Még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükröm előtt.
Hosszú sötétbarna haj keretezte sápadt arcomat.Egyenesre vágott sűrű frufrum zöld
szemembe lógott.
Világoskék flitteres pánt nélküli topot és fehér farmert viseltem.Megpördültem
új ezüst szandálomba,majd tükörképemre kacsintottam és kirontottam az ajtón.
*
Még csak pár hónapja költöztünk Seattle-be. Írország végtelen erdői,mezői és tisztásai után
a nagyváros igazi nehézséget jelentett.
Szerencsére összebarátkoztam Sarával aki sok mindenben segített a gimnáziumi életünk
első (és utolsó) évében. Hát igen. Ennyi járt nekem. Egy év gimnázium.
A kapun kilépve megpillantottam Sarát. Mogyoróbarna haja kiegyenesítve.Oldlfrufruját
sötétkék szeméből. Fekete topot viselt,fekete macskanadrággal. Tornacipőjével az
aszfalton topogott.
-Na végre!-csillant fel szeme-El sem hiszem hogy Samantha meghívott!-karolt át és
útnak indultunk.
-Na ja.. Én sem gondoltam volna! Ez a buli nagyot fog ütni. Ott lesz mindenki aki számít!-
lelkendeztem.
Egész úton fecsegtünk,a nyarunkat tervezgettük...ami sose jött el számunkra. Legalábbis úgy
ahogy mi gondoltuk...
Végül odaértünk a nagy fehérre meszelt épülethez.
*
-Bree!Sara!-mosolygott Samantha. Bár szeme unottan meredt ránk. Gondolom azért hívott meg
minket,hogy még 2-vel többet henceghessen el a buli vendégeinek számáról.
Végigmértem a lányt.Hirtelenszőke haja loknikba meredezett,rózsaszín koktélruha volt rajta,
fején ezüst műanyagkorona.
-Milyen szánalmas-súgtam Sara fülébe.
Némán bólintott egy fintor kíséretében.
Samantha bevezetett minket a nagy terembe ahol a buli folyt.
-Bree!-karolt belém Amy és elhúzott Sarától.Végignéztem.Arca kipirult,szénfekete haja kócos volt.
Kezében egy pohár whisky.Ki akartam tépni magam szorításából,hogy visszamenjek Sarához,de nem
engedett el.Sara arca beleveszett a tömegbe.Amy tovább rángatott.Végül egy hosszú asztalsorhoz értünk.
-Ó Bree!-köszönt Brad,Samantha barátja. Barna haja alkoholtól mámoros szemébe omlott.
Neki támaszkodott az asztalnak ami tele volt pakolva italokkal.
Brad lekapott az asztalról egy pohár sötétbarna italt és a kezembe nyomta.
Megcsapott a Jäger erős,mentolos illata. Megszédültem.
-Idd meg -bíztatott. Bizonytalanul bólintottam. Elvettem a fiútól az italt és felhajtottam.
Ettől kicsit kótyagos lettem. Brad és Amy bárgyún vigyorogtak és újabb pohár Jägerért nyúltak.
-Köszi,de nem.-hárítottam el.
Brad készségesen tuszkolta az orrom alá.Az erős szag elbódított és öntudatlan nyúltam a pohárért.
Mire észbe kaptam már jó pár pohár ital bennem volt. A fejem némileg kitisztult mikor megláttam a
földön fetrengő tömeget. De mikor megindultam volna elbotlottam. Vagyis elcsúsztam valamiben...
Ki akartam rohanni de nem kaptam levegőt. Végül Sara aggodalmas arca vált ki a tömegből és megragadta a csuklómat. Húzni kezdett. Megtaláltuk a vészkijáratot az undorító hányadékok és a fetrengők közt szlalomozva. Kirontottunk a hideg tavaszi éjszakába. A levegő metsző volt,pedig májusban jártunk.Olyan 2
óra körül járhatott.
-Sara légyszíves eressz el! Ne viselkedj úgy velem ,mint egy idiótával.-mondtam a még mindig engem
szorongató lányra nézve. Rettentően fel tud bosszantani néha.
Sara megdöbbenve engedte volna el a kezem de én gyorsabb voltam. Megvetően kirántottam szorításából
és dühösen megvizsgáltam. Kezem elfehéredett ott ahol a lány megszorított. Mérgesen meredtem rá.
Bocsánatkérően vállat vont és levegő után kezdett kapkodni. Én is fuldokoltam. Az undorító beposhadt benti levegő után rettenetes volt az orromnak a hideg,tiszta levegő.
Még pár percig lehajolva levegő után kapkodtunk,majd egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na tűnjünk el innen- morogta és újból megragadott. Ezúttal szó nélkül követtem.
Részegen támolyogtam Sara mellett. Valamit motyogott arról hogy mi a francért kellett innom,de nem nagyon
figyeltem. A mellettünk folyamatosan elsuhanó árnyra összpontosítottam.
A legrövidebb út egy apró sikátoron keresztül vezetett hazafelé,és mi nagyon sürgősen otthon akartunk lenni.
Lassan araszoltunk,bizonytalan léptekkel. Azon tépelődtem szóljak -e Sarának az árnyról. Ekkor
hirtelen újra megpillantottam a fekete villanást a szemem sarkából. Ledermedtem és Sara is így tett.
Mire odakaptam tekintetem Sara keze elernyedt szorításomban.Barátnőm a földre rogyott.
-Sara! Sara ne hülyéskedj már!Sara ez nem jó tréfa!-nyüszítettem hisztérikusan. Sara kigúvadt szemmel hörgött.Ekkor 2 dolog történt egyszerre. Megint megláttam a furcsa árnyat és velőt rázó sikoltás rázta
meg az éjszaka csendjét. Én voltam az.Én sikítottam. Elősször a rettegés sikolya volt,majd a fájdalomé. A két csuklóm és a nyakam égni kezdett.A fájdalom meglepett. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat.
Elősször olyan érzés volt mintha beszippantott volna egy fekete örvény, elmerültem a sötét öntudatlanságb a testem próbálkozott,annyira próbálkozott hogy megkíméljen ettől az égető érzéstől. De valamiért nagyon jól tudtam,hogy ebben a csatában nem nyerhetek.Aztán azt hiszem a testem feladhatta a küzdelmet. Nem is tudom olyan érzés volt mintha a jó meleg kádban ülnél,és hirtelen valaki kirántana a mínusz 40 fokos külvilágba. Velem ez történt. A fájdalom kirántott a fekete öntudatlanságból és vörösen izzó lángolás jött a helyére.Olyan olyan olyan volt mintha átment volna rajtam egy tehervagon, kést hajított volna a gyomromba a
legjobb gerelyhajító és utána valaki,valaki aki nagyon erős meg is forgatta volna bennem, mintha,mintha
beleestem volna egy kohóba, egy hatalmas lángokkal telibe,vagy belemártottak volna a világ legerősebb savába.Mintha elefántok,sőt mamutok ezrei száguldottak volna át rajtam. Testem megdermedt a hihetetlen fájdalomtól,de mindeközbe rángatózótt és tekergett is.Mart,égetett,szúrt. Az összes fájdalom amit eddig éreztem álom jó volt ehhez képest. Mintha tűzforró mérget fecskendetek volna az ereimbe és az terjedne benne. Mintha folyékony tűz terjedne a véráramomba. Zihálni kezdtem ahogy meghallottam őrülten dobogó szívemet. A tüdőm fájt,már nem segített az oxigén,de azért rémülten tovább fulldokoltam,persze tudtam,hiába.
Az egész testemet lángok nyalogatták de a torkomba volt a legrosszabb. A szívem egyre vadabbul zakatolt.
Mintha ki akart volna ugrani a helyéből.Egyre gyorsabban és gyorsabban vert. Az égés egyre rosszabb lett,pedig minden egyes perccel azt gondoltam ennél nincs rosszabb... és mindig volt.
A hőség olyan erővel hatott rám mintha szaunába lennék. De ez a szauna milliószor erősebb mint a többi.
Sikítani akartam de nem bírtam. Meg akartam halni. Könyörögni esedezni akartam valakinek,hogy öljön meg.
Hirtelen a fájdalom megsokszorozódott. A szívem már úgy dobogott,mint egy rémült kolibrié,csak sokkal gyorsabban.
Aztán minden megszűnt.A legrémisztőbb az volt,hogy a szívem dobogása is. Fáradt,perzselt testem épp egy természetellenesen kicsavarodott pózban volt,mire elernyedt. Lassan remegve próbáltam kisöpörni izzadt hajamat a szememből de ez a lassú mozdulat, hihetetlen gyors és erős csapás volt, amit ráadásul a saját fejemre mértem.De nem szisszentem fel. Nem is fájt.Mintha egy gránittömbbe csaptam volna bele.Egy gránittömbbel. Tisztán hallottam Sara nyöszörgését és zihálását. Az egyenletes lélegzetemet. És még egyet.
Lassan kinyitottam a szemem.Az éles világos,tiszta képtől megijedtem és gyorsan visszacsuktam.
Majd óvatosan újra kinyitottam azt. Az egész sikátort hihetetlen élesen láttam,az 50 méterre levő kukákban a szemetet, a joghurtos dobozok és csipszeszacskók tartalmának összetevőit. A falakon levő piszkot. A porszemeket a reggeli fényben.Tisztán éreztem a bűzt ami szintén a kukákból áramlott felém és a város felől jövő mennyei illatot. Összefutott a nyál a számban. Majd hirtelen a torkomhoz kaptam. Minden fájdalmam megszűnt kivéve ezt. Ugyanúgy mart égetett és lángolt mint az előbb egész testem. Rémülten felpattantam.
-Mi ez?-kérdezte egy lány csilingelő hang. A probléma csak az volt,hogy az imént én is ezt kérdeztem,de ez nem lehettem én ,mert nekem egyáltalán nem ilyen a hangom. Lenéztem a földre. Az éjszaka eshetett mert hatalmas tócsák lepték el a mocskos földet és én is csurom víz voltam. A pocsolyába általában az ember a tükörképét látja igaz?
Hát én nem azt láttam. Nem magamat,hanem egy gyönyörű teremtést láttam aki vissza nézet rám a tócsából
Gesztenyebarna hullámos haja lágyan omlott vállára. tökéletes alakja volt,márványfehér arcán angyali vonások. A lány az én ruháimban volt. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Tűzpiros írisze izzott.
Sok időbe telt mire rájöttem én vagyok. Teljesen ledöbbentem.Levegőért kapkodtam. A fájdalom a törkomba majdnem ismét a földre kényszerített.
Nos észrevételeim szerint nem igazán lehettem ember.De nem is halhattam meg. Lássuk csak:
-Nem dobog a szívem
-A szemem piros
-Teljesen megváltozott a kinézetem és a hangom.
-Ég a torkom
Fogalmam sincs mi lehetek.
Hirtelen eszembe jutott Sara. Gyorsan megkerestem pillantásommal.
A lány azaz a lény eszméletlenül feküdt. Arca hófehér,rajta embertelenül szép vonások. Mogyoróbarna haja szétterült a földön.Halkan szuszogott.Majd eszembe jutott ki lehet a harmadik légzés tulajdonosa.Hátrakaptam tekintetem. Egy sötétszőke fiú állt ott. Karbafont kézzel és karmazsinvörös szempárral.
Este 10 körül járt mikor megcsörrent a mobilom. Beletelt egy kis időbe mire megtaláltam az
apró készüléket.
-Igen?-szóltam bele zihálva.
-Bree hol vagy már?-szólt bele barátnőm idegesen.-Már fél órája a házatok előtt vagyok...
-Azonnal megyek..-mondtam sietve majd kinyomtam a lányt.
Még egy utolsó pillantást vetettem magamra az egész alakos tükröm előtt.
Hosszú sötétbarna haj keretezte sápadt arcomat.Egyenesre vágott sűrű frufrum zöld
szemembe lógott.
Világoskék flitteres pánt nélküli topot és fehér farmert viseltem.Megpördültem
új ezüst szandálomba,majd tükörképemre kacsintottam és kirontottam az ajtón.
*
Még csak pár hónapja költöztünk Seattle-be. Írország végtelen erdői,mezői és tisztásai után
a nagyváros igazi nehézséget jelentett.
Szerencsére összebarátkoztam Sarával aki sok mindenben segített a gimnáziumi életünk
első (és utolsó) évében. Hát igen. Ennyi járt nekem. Egy év gimnázium.
A kapun kilépve megpillantottam Sarát. Mogyoróbarna haja kiegyenesítve.Oldlfrufruját
sötétkék szeméből. Fekete topot viselt,fekete macskanadrággal. Tornacipőjével az
aszfalton topogott.
-Na végre!-csillant fel szeme-El sem hiszem hogy Samantha meghívott!-karolt át és
útnak indultunk.
-Na ja.. Én sem gondoltam volna! Ez a buli nagyot fog ütni. Ott lesz mindenki aki számít!-
lelkendeztem.
Egész úton fecsegtünk,a nyarunkat tervezgettük...ami sose jött el számunkra. Legalábbis úgy
ahogy mi gondoltuk...
Végül odaértünk a nagy fehérre meszelt épülethez.
*
-Bree!Sara!-mosolygott Samantha. Bár szeme unottan meredt ránk. Gondolom azért hívott meg
minket,hogy még 2-vel többet henceghessen el a buli vendégeinek számáról.
Végigmértem a lányt.Hirtelenszőke haja loknikba meredezett,rózsaszín koktélruha volt rajta,
fején ezüst műanyagkorona.
-Milyen szánalmas-súgtam Sara fülébe.
Némán bólintott egy fintor kíséretében.
Samantha bevezetett minket a nagy terembe ahol a buli folyt.
-Bree!-karolt belém Amy és elhúzott Sarától.Végignéztem.Arca kipirult,szénfekete haja kócos volt.
Kezében egy pohár whisky.Ki akartam tépni magam szorításából,hogy visszamenjek Sarához,de nem
engedett el.Sara arca beleveszett a tömegbe.Amy tovább rángatott.Végül egy hosszú asztalsorhoz értünk.
-Ó Bree!-köszönt Brad,Samantha barátja. Barna haja alkoholtól mámoros szemébe omlott.
Neki támaszkodott az asztalnak ami tele volt pakolva italokkal.
Brad lekapott az asztalról egy pohár sötétbarna italt és a kezembe nyomta.
Megcsapott a Jäger erős,mentolos illata. Megszédültem.
-Idd meg -bíztatott. Bizonytalanul bólintottam. Elvettem a fiútól az italt és felhajtottam.
Ettől kicsit kótyagos lettem. Brad és Amy bárgyún vigyorogtak és újabb pohár Jägerért nyúltak.
-Köszi,de nem.-hárítottam el.
Brad készségesen tuszkolta az orrom alá.Az erős szag elbódított és öntudatlan nyúltam a pohárért.
Mire észbe kaptam már jó pár pohár ital bennem volt. A fejem némileg kitisztult mikor megláttam a
földön fetrengő tömeget. De mikor megindultam volna elbotlottam. Vagyis elcsúsztam valamiben...
Ki akartam rohanni de nem kaptam levegőt. Végül Sara aggodalmas arca vált ki a tömegből és megragadta a csuklómat. Húzni kezdett. Megtaláltuk a vészkijáratot az undorító hányadékok és a fetrengők közt szlalomozva. Kirontottunk a hideg tavaszi éjszakába. A levegő metsző volt,pedig májusban jártunk.Olyan 2
óra körül járhatott.
-Sara légyszíves eressz el! Ne viselkedj úgy velem ,mint egy idiótával.-mondtam a még mindig engem
szorongató lányra nézve. Rettentően fel tud bosszantani néha.
Sara megdöbbenve engedte volna el a kezem de én gyorsabb voltam. Megvetően kirántottam szorításából
és dühösen megvizsgáltam. Kezem elfehéredett ott ahol a lány megszorított. Mérgesen meredtem rá.
Bocsánatkérően vállat vont és levegő után kezdett kapkodni. Én is fuldokoltam. Az undorító beposhadt benti levegő után rettenetes volt az orromnak a hideg,tiszta levegő.
Még pár percig lehajolva levegő után kapkodtunk,majd egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-Na tűnjünk el innen- morogta és újból megragadott. Ezúttal szó nélkül követtem.
Részegen támolyogtam Sara mellett. Valamit motyogott arról hogy mi a francért kellett innom,de nem nagyon
figyeltem. A mellettünk folyamatosan elsuhanó árnyra összpontosítottam.
A legrövidebb út egy apró sikátoron keresztül vezetett hazafelé,és mi nagyon sürgősen otthon akartunk lenni.
Lassan araszoltunk,bizonytalan léptekkel. Azon tépelődtem szóljak -e Sarának az árnyról. Ekkor
hirtelen újra megpillantottam a fekete villanást a szemem sarkából. Ledermedtem és Sara is így tett.
Mire odakaptam tekintetem Sara keze elernyedt szorításomban.Barátnőm a földre rogyott.
-Sara! Sara ne hülyéskedj már!Sara ez nem jó tréfa!-nyüszítettem hisztérikusan. Sara kigúvadt szemmel hörgött.Ekkor 2 dolog történt egyszerre. Megint megláttam a furcsa árnyat és velőt rázó sikoltás rázta
meg az éjszaka csendjét. Én voltam az.Én sikítottam. Elősször a rettegés sikolya volt,majd a fájdalomé. A két csuklóm és a nyakam égni kezdett.A fájdalom meglepett. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat.
Elősször olyan érzés volt mintha beszippantott volna egy fekete örvény, elmerültem a sötét öntudatlanságb a testem próbálkozott,annyira próbálkozott hogy megkíméljen ettől az égető érzéstől. De valamiért nagyon jól tudtam,hogy ebben a csatában nem nyerhetek.Aztán azt hiszem a testem feladhatta a küzdelmet. Nem is tudom olyan érzés volt mintha a jó meleg kádban ülnél,és hirtelen valaki kirántana a mínusz 40 fokos külvilágba. Velem ez történt. A fájdalom kirántott a fekete öntudatlanságból és vörösen izzó lángolás jött a helyére.Olyan olyan olyan volt mintha átment volna rajtam egy tehervagon, kést hajított volna a gyomromba a
legjobb gerelyhajító és utána valaki,valaki aki nagyon erős meg is forgatta volna bennem, mintha,mintha
beleestem volna egy kohóba, egy hatalmas lángokkal telibe,vagy belemártottak volna a világ legerősebb savába.Mintha elefántok,sőt mamutok ezrei száguldottak volna át rajtam. Testem megdermedt a hihetetlen fájdalomtól,de mindeközbe rángatózótt és tekergett is.Mart,égetett,szúrt. Az összes fájdalom amit eddig éreztem álom jó volt ehhez képest. Mintha tűzforró mérget fecskendetek volna az ereimbe és az terjedne benne. Mintha folyékony tűz terjedne a véráramomba. Zihálni kezdtem ahogy meghallottam őrülten dobogó szívemet. A tüdőm fájt,már nem segített az oxigén,de azért rémülten tovább fulldokoltam,persze tudtam,hiába.
Az egész testemet lángok nyalogatták de a torkomba volt a legrosszabb. A szívem egyre vadabbul zakatolt.
Mintha ki akart volna ugrani a helyéből.Egyre gyorsabban és gyorsabban vert. Az égés egyre rosszabb lett,pedig minden egyes perccel azt gondoltam ennél nincs rosszabb... és mindig volt.
A hőség olyan erővel hatott rám mintha szaunába lennék. De ez a szauna milliószor erősebb mint a többi.
Sikítani akartam de nem bírtam. Meg akartam halni. Könyörögni esedezni akartam valakinek,hogy öljön meg.
Hirtelen a fájdalom megsokszorozódott. A szívem már úgy dobogott,mint egy rémült kolibrié,csak sokkal gyorsabban.
Aztán minden megszűnt.A legrémisztőbb az volt,hogy a szívem dobogása is. Fáradt,perzselt testem épp egy természetellenesen kicsavarodott pózban volt,mire elernyedt. Lassan remegve próbáltam kisöpörni izzadt hajamat a szememből de ez a lassú mozdulat, hihetetlen gyors és erős csapás volt, amit ráadásul a saját fejemre mértem.De nem szisszentem fel. Nem is fájt.Mintha egy gránittömbbe csaptam volna bele.Egy gránittömbbel. Tisztán hallottam Sara nyöszörgését és zihálását. Az egyenletes lélegzetemet. És még egyet.
Lassan kinyitottam a szemem.Az éles világos,tiszta képtől megijedtem és gyorsan visszacsuktam.
Majd óvatosan újra kinyitottam azt. Az egész sikátort hihetetlen élesen láttam,az 50 méterre levő kukákban a szemetet, a joghurtos dobozok és csipszeszacskók tartalmának összetevőit. A falakon levő piszkot. A porszemeket a reggeli fényben.Tisztán éreztem a bűzt ami szintén a kukákból áramlott felém és a város felől jövő mennyei illatot. Összefutott a nyál a számban. Majd hirtelen a torkomhoz kaptam. Minden fájdalmam megszűnt kivéve ezt. Ugyanúgy mart égetett és lángolt mint az előbb egész testem. Rémülten felpattantam.
-Mi ez?-kérdezte egy lány csilingelő hang. A probléma csak az volt,hogy az imént én is ezt kérdeztem,de ez nem lehettem én ,mert nekem egyáltalán nem ilyen a hangom. Lenéztem a földre. Az éjszaka eshetett mert hatalmas tócsák lepték el a mocskos földet és én is csurom víz voltam. A pocsolyába általában az ember a tükörképét látja igaz?
Hát én nem azt láttam. Nem magamat,hanem egy gyönyörű teremtést láttam aki vissza nézet rám a tócsából
Gesztenyebarna hullámos haja lágyan omlott vállára. tökéletes alakja volt,márványfehér arcán angyali vonások. A lány az én ruháimban volt. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Tűzpiros írisze izzott.
Sok időbe telt mire rájöttem én vagyok. Teljesen ledöbbentem.Levegőért kapkodtam. A fájdalom a törkomba majdnem ismét a földre kényszerített.
Nos észrevételeim szerint nem igazán lehettem ember.De nem is halhattam meg. Lássuk csak:
-Nem dobog a szívem
-A szemem piros
-Teljesen megváltozott a kinézetem és a hangom.
-Ég a torkom
Fogalmam sincs mi lehetek.
Hirtelen eszembe jutott Sara. Gyorsan megkerestem pillantásommal.
A lány azaz a lény eszméletlenül feküdt. Arca hófehér,rajta embertelenül szép vonások. Mogyoróbarna haja szétterült a földön.Halkan szuszogott.Majd eszembe jutott ki lehet a harmadik légzés tulajdonosa.Hátrakaptam tekintetem. Egy sötétszőke fiú állt ott. Karbafont kézzel és karmazsinvörös szempárral.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)