10.fejezet Már megint tilosban

Eljött az a pont ahol már nem tudtunk mit kezdeni magunkkal.Vadásztunk és kész. Ennyi. Azt hittem ebben az új testben nem fogom megismerni mi az az unalom,de napról napra erősebben tört rám a gyűlölt érzés és ezzel Sara is így volt. Megbeszéltük,hogy vadászat után ötletelünk kicsit mit is kezdhetnénk magunkkal. Egyszerre léptünk be az ajtón, mindketten véresen,koszosan. Ma egy puma különösen megfuttatott. Gyorsan lezuhanyoztunk,majd lekuporodtunk a plüss kanapéra.
-Nos..-sóhajtottam és kérdőn néztem barátnőmre. Tanácstalanul nézett vissza rám.
-Járhatnánk suliba megint.-vetette fel lelkesen
-Sara nyár van.-hűtöttem le.
-Tényleg..-motyogta.-Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
-Menjünk nyaralni.-vigyorogtam.
Sara megütközve nézett rám.Eszembe jutott miért is nézhet olyan furcsán. Elképzeltem magunkat a reptéren több száz ember között és ötletem rögtön hatalmas marhaságnak tűnt.
-Valami sport?-kérdezte Sara reménykedve.
-Remek ötlet Sara.-vigyorodtam el.- És mit gondolsz majd kocogunk?-kérdeztem szenvtelenül mire mindkettőnkből kitört a nevetés.
-Bár ez nem is olyan rossz ötlet...-motyogtam.
-A kocogás?-fulladozott Sara.
-Neem a sport.-pillantottam barátnőmre.
-De hát minden sportot utálunk...Kivéve a...-itt elakadt a szava .Elhallgatott és arcán hatalmas vigyor terült szét.-Komolyan?-dadogta.
Hevesen bólogattam.Sara csillogó szemekkel fölpattant.
-Fölhívom Pault.
-Jó.-helyeseltem és bekapcsoltam a tévét.

Sarával minden sportot utálunk kivéve a lovaglást. Régen jártunk edzésekre rendszeresen, béreltünk is lovat akiket rettenetesen megszerettünk.Csak sajnos a lovarda tönkrement és a lovak szétszóródtak.Nem tudtuk meg hová kerültek kedvenceink.Sarával zavaros beszélgetésünk arra utalt,hogy szerzünk magunknak egy lovat,hogy legyen valami elfoglaltságunk. Gondolom azért hívja Pault,hogy építsen a ház mellé egy karámot. Annyira szeretném,hogy összejöjjön!
-Azt mondta jön.-kiáltott Sara.-Nem mondtam meg neki miért kell idejönnie.-mosolygott.
Pár perc múlva csöngettek.
-Helló.-vigyorgott Paul és belépett az ajtón.-Mi volt ilyen sürgős?-kérdezte mit sem sejtve.
-Paul te olyan ügyes vagy...-simultam hozzá.
-És olyan erős.-kontrázott Sara.
Paul felvont szemöldökkel mosolygott.
-Mit akartok?-kérdezte.
Sarával bosszúsan egymásra pillantottunk majd beszámoltunk neki arról,hogy szeretnénk venni egy lovat. Persze azt,hogy éjszaka akarunk lófelfedezési akcióra indulni és nem is egészen pénzért hoznánk el őket... Nos arról nem igazán.
-Mi? Lovat ? Nektek? De hát az nem lenne biztonságos...-zihálta Paul
-Miért is?
-Mert meg....Mert lehet hogy ellopnák.-mondta piros arccal Paul.Már megint ez a meg... Nem értem!
-Majd teszünk villanypásztort és éjszakára bezárjuk őket.-morogta Sara bosszúsan. Látszólag őt is idegesítette a meg-el kezdődő szócska amiről Paul nem bírt leszállni.
Paul végül megadta magát és elment a fatelepre,meg egy lovasboltba villanypásztorért. Persze ha már ott van bevásároltattunk vele mindent ami egy lónak kell meg persze néhány bála szénát és pár zsák zabot is hozott.
Hát nem aranyos?
Paul pár hét múlva vörös fejjel tette le a kalapácsot.
-Végre kész!-sikított Sara és Paul karjaiba vetette magát és én is így tettem.
-Köszi,köszi,köszi...-hálálkodtunk a fiúnak.
Készített egy karámot a ház mögött villanypásztorral,és egy kétszemélyes apró istállót. Hihetetlen milyen jól ért hozzá...Nem is értem honnan tudhat ennyi mindent az építésről.
Miután berámoltuk a nyergeket,kantárakat,kötőfékeket és egyéb kiegészítőket a pici nyergesbe Paul hazament,mi pedig kivártuk az éjjelt. Fekete farmert és fekete pulcsit húztunk. A harisnya a fejünkön már kissé túlzás lett volna.Órákig haladtunk a patak mentén,míg végre lószagot hozott a szél. Sarával felsóhajtottunk és gyorsabb tempóra kapcsoltunk. Hosszú percekbe telt mire kibukkant egy romos épület az erdőből. Oda settenkedtünk ahonnan a lovak prüszkölését hallottuk.
Benéztünk az istállóba. 6 ló állt bennt szorosan kipányvázva csontsoványan. A saját trágyájukban topogtak. Ezer meg ezer légy rajzott körülöttük.
-Remek.Pont ezt a lepratelepet kellett...-kezdte Sara dühösen miközben végigmértük a lovakat.
Rettegve pillantottunk egymásra.
-Mondd,hogy nem.-súgtam remegő hangon és lassan odasétáltam a deres kancához  . Nabucco volt az. Az imádott lovam,akit egész múlt nyáron béreltem. Máskor rendezett,rövid szürke sörénye hosszú,csimbókokban lógott, tele volt bogánccsal. Teste sebes volt,szőre ápolatlan,fénytelen.
Ugyanez volt elmondható Sara lováról a sötétpej heréltről Buttlerről. A régen kíváló ugróló patái repedezettek voltak,fejét lehajtva  fáradtan állt.
-Elvisszük őket.-mondtam határozottan. Sara hevesen bólogatott.
Ó persze mi zseniálisan okosan és előrelátóan egyáltalán nem terveztük meg,mit fogunk tenni ha találunk két lovat és elvisszük őket. Se kötőfék,se vezetőszár,se kantár se nyereg se Semmi!
Sara mélyet sóhajtott és elkötötte a lovat. Én is így tettem. Kivittük őket az erdőig,ahol Sara szó nélkül felült a lóra,mely mélabúsan megindult alatta hazafelé. Értetlenül meredtem rájuk,de aztán én is felugrottam Nabucco-ra és elindítottam. Életemben elősször nem én tartottam a lótól. Nekem kellett vigyáznom rá,hogy egy rúgással ne roppantsam össze magam alatt. Vicces helyzet ugye?
Nos szó nélkül léptettünk egészen hazáig. Hajnal háromkor érkeztünk meg. Amint letisztítottuk a lovakat és betettük őket a bokszokba tárcsáztam Paul számát.
-Mivan?-motyogta egy álmos hang.
-Siess.Gyere gyorsan gyorsan.-könyörögtem remegő hangon. Letette.
Kétségbeesetten bámultam a telefont.
-Szemét.-motyogtam sírással küzködve és eldobtam a telefont.Kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik. Ekkor fékcsikorgást hallottam és Paul hangját ahogy Sarával duruzsol.
Feltéptem az ajtót és kirohantam.
-Paul segíts.-zokogtam a fiúnak és a borzasztó állapotban levő lovainkra gondoltam. Csak most jutott eszembe.Keresni fogják őket. Visszaveszik őket. Rémesen fognak bánni velük.Megint.
Sara mintha csak olvasott volna a gondolataimban a fülembe súgta:-Hagytam egy cetlit.

a lovakat ne keresse. Mire ezt az üzenetet olvassa már régen külföldön lesznek.


Hálásan néztem Sarára. Megbeszéltük Paullal,hogy felhívja az állatorvost,azt mondja hogy az övé a két ló és kitalál valamit,hogy miért vannak ilyen állapotban. Mi Sarával a házból néztük az orvost aki felírt pár gyógyszert, adott nekik néhány injekciót , majd borsos számlát hagyva maga után távozott. Ezután jött a patkolókovács,megkörmölte és megpatkolta a lovakat. Pár nap múlva már régi pompájukban tündököltek. A kiegészítő tápoktól visszahízták versenysúlyukat és szemükbe visszatért az élet. Sörényüket levágtuk,kibontottuk. Újra gyönyörűek voltak és tele voltak energiával. Minden nap hosszú lovaglásokat tettünk a tengerparton,az erdőben és a hegyekben. Remek időszaka volt ez az életemnek.