8. fejezet Nyakig a pácban

-Most,hogy a takarítónő részletes személyleírást adott a gyilkososkról,több ember is jelentkezett,hogy látták őket.-hangzott a bemondónő monoton hangja. Sarával döbbenten bámultunk egymásra.
Hirtelen a képernyőn a reszketeg néni jelent meg.
-Az egyiknek sűrű fufruja volt és barna haja,a másiknak is csak neki oldalfrufru díszelgett azon a márványfehér képén.-dühöngött a takarítónő. Nagyon fölzaklatták az elmegyógyintézetben eltöltött napok.
-Az egyiken kék póló volt,fehér nadrággal,a másikon pedig tiszta fekete. A ruhájuk szakadt volt,véres és mocskos.-magyarázta az öregasszony.
-Ám órákkal később egy középkorú hölgy jelezte,hogy látta ahogy megöltek egy szőke lányt és egy barna hajú fiút.Majd másnapra újabb férfi jelentkezett,ám az ő története igen érdekesnek ígérkezett. Azt állította,hogy az egyik lány betört a házukba,megfenyegette őket,majd erőszakkal szabályosan "kitoloncolta" őket az épületből. A rendőrök nem mernek lépni az ügy ellen.
-Nekem gyerekeim vannak,feleségem! Nem fogok odamenni a házhoz,mert hatalmas veszély fenyeget.-nyilatkozta egy rendőr. Seattle tehetetlen.-mondta vészjóslóan a bemondó és vége lett a híreknek.
-Istenem...-nyekeregtem. Sara üveges tekintettel nézett maga elé. Ekkor hangosan dörömböltek az ajtón. Mindketten összerezzentünk és hatalmasat nyeltünk.
Föltápászkodtam és ajtót nyitottam. Az ajtóban Paul állt. Arcán színlelt mosoly bújkált,szeme rángatózott az idegességtől.
-Paul mi van?-karoltam át a fiút és behúztam a házba. Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Ez a ház.. Nem mondhatom,hogy ja Paul azért lakunk egyedül ebben a kéróban,mert vámpírok vagyunk és ha hazamennénk a saját családunkat gyilkolnánk le,vagy Hé Paul! Láttad a tévében a fél nyolcas híreket? Igeeen mi vagyunk a Seattle-i gyilkosok ! Igen! Mi foglaltuk le ezt a házat a férfitől és Igen mi mészároltuk le az éttermet. Hé Paul mi van? Hé ! Jól vagy? Sara hívd a mentőket...-futott át az agyamon ez a hosszú gondolatmenet egy pillanat alatt.
-Jó kis ház.-mondta Paul és lehuppant a kanapéra.
-Ideges vagy?-kérdeztem Pault. Bár tudtam a választ.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőletek.-morogta a fiú.Majd fölcsillant a szeme.
-Tudjátok mit szoktam csinálni ha ideges vagyok?-kérdezte. Mint egy kisgyerek aki új csínyt eszelt ki.
Kérdőn néztünk barátunkra. Ő csak megfogta a kezünket és húzni kezdett. Ki,a tengerparta.
Föl. Föl a hatalmas sziklára.
-Paul ezt ugye nem gondolod komolyan.-vigyorogtam tanácstalanul.
-Ó dehogynem. Belevalóak vagytok nem?-kérdezte kaján vigyorral majd hirtelen mozdulattal lelökött a szikláról. Zuhanás közben,mintha valaki az erdőben fölszisszent volna,de biztos csak a szél.-gondoltam.
Őrületes érzés volt! Mámorító! Csak úgy hasítottam a levegőt. Az adrenalinszintem ,már ha van ilyen a vámpíroknál az egekbe szökött. Csak zuhantam és zuhantam,mintha sose akarna véget érni.-ilyen és eféle szép gondolatok jutottak eszembe,miközben észrevétlenül becsapódtam a sötétszürke óceánba.
-Hoppá..-vigyorodtam el magam a víz alatt, ami mintha nem hideg hanem langyos lett volna. Hagytam,hogy a hullámok ide-oda cibáljanak.Élveztem a tenger pajkos játékát mozdulatlan testemmel. Ekkor csattanást hallottam. Majd az erdő felől morgás hangját hozta a szél. Már megint az a farkas?
Paul kidugta vizes fejét a vízből és elüvöltötte magát:
-Fogd már vissza magad!-ordított az erdő felé és rám nézett.
-Semmi bajod.. Akkor meg mit pofázik...-suttogta rettenetesen halkan. Úgy tettem mintha nem hallottam volna. Mivan?-ötlött fel bennem a gondolat ,de ekkor Sara érkezett meg.
-Ez istenkirály volt!-kiáltott és rámászott Paul hátára.
Kiúsztunk a partra. Csurom vizesek voltunk. Eldöcögtünk a házunkig és adtunk Paulnak egy törölközőt. Miután nagyjából megszárítkozott gyorsan elsietett.
-Ezt megismételhetnénk.-mosolygott Sara.
-Nem.-vágtam rá és kimentem a szobából.